Szekciók a Symposiumon 2014-ben

A Symposium délutánján idén 12 tematikus szekcióban a T-Systems Magyarország, a partneri ökoszisztémájához kapcsolódó vállalatok szakértői és ügyfelek előadásaival várjuk az érdeklődőket. Az egyes szekciók fókuszába idén azokat a megoldásokat helyezzük, amelyek meghatározzák egy-egy vállalat versenyképességét és működésének hatékonyságát, de bemutatjuk a T-Systems Magyarország és partnerei által elért technológiai eredményeket is az egyes megatrendek fényében.
Tudjon meg Ön is többet szekcióinkról!



 

Analitika szekció

A Symposium 2014-es Analitika szekciójában olyan előadásokra számíthatnak meghívott vendégeink, amelyek segítségével rátalálhatnak azokra az utakra, amelyeken végighaladva nagyobb hatékonysággal aknázhatók ki az információk a cégnél keletkező adatokból.

Interjú Sanjay Gupta ágazatigazgatóval (Üzleti intelligencia és információ menedzsment megoldások)
Milyen technológiai trendeket tapasztal a saját területén és mit gondol, mit hoz a jövő?
Induljunk ki az infokommunikációt általánosan meghatározó trendekből. Itt négy nagy hajtóerőt szoktak emlegetni, amelyek azonban nem hogy nem függetlenek, de egymásra is jelentős hatást gyakorolnak. Ez a négyes a közösségi megoldások, a mobilitás, az analitika és a felhő alapú számítástechnika, vagy röviden, az angol elnevezésük kezdőbetűiből alkotott betűszóval: SMAC.
Azt lehet mondani, hogy az én területem, az analitika, az elemzések világa az a terület, ahol a másik három említett terület összeér. A mobileszközök által termelt, a közösségi megoldásokban megosztott, és a felhőben tárolt óriási volumenű adattömeg elemzése, majd az eredmények rendszerbe történő „visszaáramoltatása” teszi fel a koronát e területek  együttműködésére. Az adatokból olyan információ aknázható ki, amely segítségével az eddigieknél lényegesen nagyobb rálátásunk lehet  azzal kapcsolatban, hogy hogyan is működik a világ, és így sokkal relevánsabb döntéseket is hozhatunk. A legfontosabb trendeket ezen a területen a SMAC miatt megváltozott körülmények okozzák. Nemcsak hogy más jellegű, és nagyobb volumenű adatokat kell elemezni, sokszor újfajta modellek mentén, de az adatfelhasználás ciklusideje is lerövidül. Mindez azt jelenti, hogy az analitika, az adatelemzés hagyományos eszközkészlete (pl. az adattárházak) csak korlátozottan alkalmazhatóak. A klasszikus BI a múlt adatainak elemzésével foglalkozik, ez alapján próbál jövőre vonatkozó következtetéseket levonni. Ma már egyre inkább a jelen adatai alapján kell valósidejű, automatikus –vagyis emberi közreműködés nélküli – döntéseket hozni. Ezen új igények kezelését célozzák meg az ún. Big Data technológiák, amelyekről manapság olyan sokszor lehet hallani.  
 
Hogyan tudja egy olyan nagyvállalat, mint a T-Systems Magyarország felkészülten fogadni a trendszerű változásokat?
Egyrészt folyamatosan figyeljük a trendeket, keressük a megoldásokat, jógyakorlatokat itthon és külföldön egyaránt. Másrészt kutatási, innovációs projekteket indítunk, hogy az új technológiákat minél gyorsabban, zökkenőmentesen tudjuk birtokba venni.
 
Melyek azok a megoldások az analitika területén, amelyek igénybevételével optimalizálható egy vállalat vagy egy intézmény működése?
Egy vállalat működésének hatékonysága az operatív működésen túl a meghozott üzleti és stratégiai döntések minőségén múlik. A mi feladatunk ez utóbbi javítása, kiszámíthatóbbá tétele. Más szavakkal: mi a vállalatok adatfelhasználását, adatgazdálkodását optimalizáljuk. Megtaláljuk azokat az utakat, folyamatokat, módszereket és eszközöket, amelyekkel maximálisan kiaknázható az információ az adatokból. Eközben néha le kell térnünk a járt útról, olyan dolgokat kell kipróbálnunk, amelyeket addig még nem próbált senki. De ez nemhogy nem tántorít el bennünket, hanem egyenesen kihívásnak tekintjük. Ha „ráharapunk” egy konkrét problémára, akkor vagy találunk rá megoldást, vagy csinálunk egyet.
 

Vissza

Symposium 2014 mobilapplikáció


       ANDROID                            iOS

Támogató partnereink

Gyémánt fokozatú támogatónk

Cisco

Kiemelt technológiai támogatónk

HP

Arany fokozatú támogatóink

Alcatel

Avaya

Avnet

BlackBerry

IBM

Microsoft

Oracle

SAS

Kiemelt nemzetközi partner

SAP

Ezüst fokozatú támogatóink

Dell

EMC

McAffe

Toshiba

Szakmai együttműködő partnereink

Szakmai együttműködő partnerünk

IDC

Együttműködő partnereink

Együttműködő partnereink

MobileIron

servicenow

Média partnereink

Média partnereink

Figyelő

ITBusiness

napi gazdaság

Origo

Portfolio.hu