Szekciók a Symposiumon 2015-ben

A Symposium délutánján idén 10 tematikus szekcióban várjuk az érdeklődőket a T-Systems Magyarország és a partneri ökoszisztémájához kapcsolódó vállalatok szakértői előadásaival. Az egyes szekciók fókuszába idén azokat a megoldásokat helyezzük, amelyek meghatározzák egy-egy vállalat versenyképességét és működésének hatékonyságát, de bemutatjuk a jelen és a jövő leginkább meghatározó technológiai trendjeit is.

Next Generation BI szekció

Az infokommunikációs technológia rohamléptekben fejlődik. Ennek egy része nyilvánvaló a hétköznapi ember számára is, hiszen például egyre okosabb a telefonja, és napi feladata végzése vagy szórakozás közben egyre nagyobb mértékben támaszkodik digitális csatornákra. A fejlődés más aspektusai kevésbé láthatóak közvetlenül, többnyire nagyvállalatok, intézmények szakemberei foglalkoznak velük, közvetve azonban mindannyian részesülünk az eredményeikből. Gondoljunk bele például, hogy a közösségi tereken népszerű megosztásoknak mi lenne a következménye a hétköznapi fogyasztó számára, ha nem lennének okos algoritmusok a háttérben, amelyek szűrni, osztályozni tudják ezt az információrengeteget.


Az üzleti intelligencia és analitika alapvető feladata az, hogy egyrészt minél gyorsabban és olcsóbban megértsük, felfogjuk világunk működését, másrészről, hogy biztosítsuk, hogy a releváns információ, a megfelelő időben, módon, helyen és formában, a megfelelő ember számára rendelkezésre álljon. Akármilyen bonyolult és akármilyen gyorsan változik ez a világ, és akárhány embert is kell naprakész információval ellátni. És pontosan ez az, ami a legnagyobb kihívást okozza a következő generációs üzleti intelligencia és analitika számára. Az infokommunikációs technológia fejlődésével ugyanis nemcsak egyre komplexebbek és változatosabbak a folyamataink, de egyre több embert kell ellátni – közvetve vagy közvetlenül – számára releváns információval. A fejlődés ugyanakkor lehetőség is: egyre több adat áll rendelkezésünkre, egyre több dolgot tudunk mérni, és persze megfigyelni, elemezni. Ez az adatfolyam olyan a mai gazdaság számára, mint a nyersolaj volt a XX. század emberének. Csak most az üzleti intelligencia és analitika veszi át a finomító szerepét. 
Szekciónkból megtudhatják, hogy milyen módon használhatja ki az intelligens társadalom a digitális világ lehetőségeit, és milyen lesz az üzleti intelligencia és analitika következő generációja. 

Vissza

Symposium 2015 összefoglaló videó

Naptárbejegyzés

Az esemény helyszíne

Novotel Budapest Kongresszusi Központ, 1124 Budapest, Jagelló út 1-3.
1124 Budapest, Jagelló út 1-3. Kapcsolat

Támogató partnereink

Gyémánt fokozatú támogatónk

Cisco

Kiemelt technológiai támogatónk

HP

Arany fokozatú támogatóink

Avaya

Dell

Alef

Lenovo

Microsoft

MobileIron

Oracle

SAS

Ezüst fokozatú támogatóink

Intel Security

Együttműködő partnereink

Alcatel-Lucent Enterprise

Com-Forth Kft.

D-Link

HTC

Infotér

IVSZ

SAP

Sicontact

Symantec

Videosquare

Média partnereink

Figyelő

ITB

Origo