Nagysikerű konferencia a Logisztika Napján

A szolnoki régió piacvezető szállítmányozó és logisztikai szolgáltatója, a BI-KA Logisztika Kft. immáron ötödik alkalommal rendezte meg a Szolnoki Gazdasági Fórumot, melynek főtámogatója volt T-Systems Magyarország. Az eddigi konferenciákhoz hasonlóan, április 10-én is közel 150 főt vonzott a Megyeháza Dísztermébe az esemény.

A rendezvény középpontjában ezúttal a versenyképes logisztika és a piacképes oktatás állt, így a logisztikai szakemberektől és vállalatvezetőktől kezdve az oktatási intézmények igazgatóin át a felsőoktatási hallgatókig mindenki megtalálhatta a számára legérdekesebb előadást.

Szabó István, Szolnok Megyei Jogú Város alpolgármesterének köszöntője után nyitó előadásként dr. Bárdos Krisztina, az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának prezentációját hallgathatták meg a résztvevők, aki a Középtávú Logisztikai Stratégia elkövetkezendő uniós időszakra gyakorolt hatásairól és hazánk versenyképességének kulcstényezőiről beszélt.

A délelőtti szekció zárásaként Karmazin György, a BI-KA Logisztika Kft. tulajdonosának és Kerécz Attila, a T-Systems Magyarország Zrt. szenior üzleti konzultánsának közös előadását hallgathatták meg, Logisztikai folyamatok informatikai támogatása címmel a résztvevők. A rugalmas informatikai rendszer és rugalmas szolgáltató kérdéskörét vizsgálva kapcsolódott be a prezentációba Kerécz Attila, mely a logisztikai szektor tipikus kihívásait (pl.: készletnyilvántartás, gyártástámogatás) és a T-Systems által ezekre a kihívásokra kifejlesztett, testreszabott megoldásokat mutatta be.

Vissza