Ötödik alkalommal is Infotér

Ötödik alkalommal került megrendezésre november 5-7. között az Informatika a Társadalomért Konferencia, vagyis az Infotér Balatonfüreden, az Anna Grand Hotelben. A T-Systems Magyarország mint arany fokozatú támogató, idén is külön lounge-dzsal várta a vendégeket a helyszínen.

A nyitó előadások között Christopher Mattheisen tartott előadást a Digitális Magyarország témakörében. Előadásában kifejtette: a Digitális Magyarország megteremtése olyan ügy, amelynek mindenki csak a nyertese lehet. A tervek szerint megvalósuló digitális gazdaságban rendelkezésre áll majd a fejlett, nagysebességű, szélessávú infrastruktúra, illetve a beruházásokat, fejlesztéseket ösztönző szabályozási és adózási környezet, valamint a digitálisan írástudó fogyasztók.

Az első napon e-egészségügy aktuális kérdéseit tárgyaló kerekasztal-beszélgetésen vett részt a rendezvényen Bende Richárd, üzletág-igazgató, míg Horváth Gábor, ágazatigazgató a második napon, az Anna Grand Hotel dísztermében vett részt az e-közigazgatás kérdéseivel foglalkozó kerekasztal-beszélgetésen.

A T-Systems Lounge ezúttal is biztos tájékozódási pontot nyújtott a vendégeknek, akik könnyed üzleti beszélgetésekre is sort keríthettek a T-Systems Magyarország kanapéin.

Vissza