BIG DATA

Sokat hallani manapság a Big Data-ról, mint új technológiáról. A vállalatoknak azonban minden új technológiát a meglévő infrastruktúrájukhoz kell illeszteni. De hogyan férnek meg egymás mellett az adattárházak a Big Data megoldásokkal?

Big Data a jobb döntések érdekében

Big Data – a hype

Napjainkban a Big Data az egyik legfelkapottabb fogalom az informatikában. A szállítók igyekeznek ajánlatukat a Big Data köré csoportosítani, ezzel is jelentős mértékben növelve a hangzavart. Így a „Big Data” kifejezés jelentése felhígult: mára a megvalósítását lehetővé tevő technológiák mellett a tipikus felhasználási példáknak, egyszersmind újfajta információknak, adatforrásoknak és alkalmazói szerepeknek a gyűjtőfogalmává duzzadt. Tegyük tisztába a dolgokat: lássuk, milyen valós érték húzódik meg a sokszor túlzó elvárások mögött.

Adatvezérelt kultúra

Jóllehet, a Big Data jellegénél fogva meglehetősen műszaki kérdésnek tűnik, elsődleges és végső célja az, hogy magasabb színvonalra emelje az üzletet, javítsa az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatás minőségét. Ez azonban hosszadalmas tanulási folyamatot feltételez, már csak azért is, mert az alap infrastruktúra új. A folyamat eredménye az ún. „adatvezérelt vállalati kultúra”, melyben az objektív elemzés mindennapos szokássá válik, és amely a jobb ügyfélszolgálattól a kockázatkezelésig, az új termékek kidolgozásától az új bevételi források azonosításáig óriási lehetőségeket teremt. Az „adatvezérelt kultúra” kifejezés is sejtteti, hogy itt többről van szó, mint új technológiáról. A Big Data sikeres alkalmazásához az emberek és folyamatok fejlesztésébe is kell fektetnünk.

A Big Data mint a vállalati információs infrastruktúra része

Napjainkban tapasztalt rendkívüli népszerűsége ellenére a Big Data sikeres alkalmazására csak elvétve találunk példát, de még azok is inkább csak „pontszerű megoldások”, melyek egy-egy konkrét területre, elemzésre vonatkoznak, és ennek megfelelően korlátozott funkcionalitással rendelkeznek. Meggyőződésünk szerint a vállalatoknak a Big Data-ra, mint információs infrastruktúrájuk egy integráns részére kell tekinteniük, és ez a megközelítés sok szempontból különbözik a „pontszerű megoldásoktól”.  Erről a megközelítésről azonban tényleg csak elvétve hallani.

 


Vissza

Blog

    Az RSS csatorna nem elérhető.
További bejegyzések