Idén, immáron hatodik alkalommal, 2015. szeptember 24-25 között rendezzük meg a T-Systems Magyarország hagyományossá vált közösségi közlekedési konferenciáját.

 
A zártkörű esemény helyszíne ezúttal a balatonfüredi Flamingó Hotel lesz.
 
A kétnapos konferenciánk programjában törekedtünk arra, hogy vendégeink megismerhessék a közösségi közlekedésben alkalmazott legújabb infokommunikációs trendeket és megoldásokat, külön kitekintést nyújtva a határon túli jó példákra.  Emellett bemutattuk milyen európai uniós pályázati forrásokból lehet megvalósítani a legújabb szolgáltatásokat, de szó volt arról is, hogyan segítheti az utazási szokások elemzése a közösségi közlekedési vállalatok döntéshozóit infokommunikációs fejlesztési kérdésekben.
Emellett kitekintettünk a digitális város mellett a gamification témaköre felé, amely új színt vihet a közlekedés mindennapjaiba.
 
A helyszínen konkrét kérdésekről is konzultálhattak szakértőinkkel, az este folyamán pedig könnyed kikapcsolódásra is lehetőség nyílt.


A szakmai programot elérhetővé tettük okoskészüléke számára is, melyet az alábbi QR-kódok segítségével tud letölteni.
Android iOS WindowsPhone


               
A meghívás névre szóló, a rendezvényen való részvétel ingyenes, de a részvétel regisztrációhoz kötött.


 

Az esemény helyszíne

Flamingó Hotel
Balatonfüred, Széchenyi út 16, 8230 Kapcsolat