Egy öt éves múltra visszatekintő esemény már bátran nevezhető hagyományosnak, a T-Systems Magyarország egész napos szakmai konferenciája közel 2000 vendég részvételével az elmúlt években az infokommunikációs szektor legreprezentatívabb eseményévé vált.
Idén hatodik alkalommal került megrendezésre a hazai ICT iparág legnagyobb egész napos rendezvénye, a T-Systems Symposium. A rendezvény témájának középpontjában ezúttal a digitális jövő állt. Az előadások betekintést engedtek a jövőnk minden szegmensét meghatározó okos megoldásokba.
A Symposium délelőtti plenáris programjában meghívott előadóink körüljárták, hogy milyen lesz a digitális jövő, milyen társadalmi, kulturális, üzleti és gazdasági hatásokat hoz magával, és mit jelent technológiai szempontból. Kiemelendő Derek Woodgate jövőkutató előadása, aki a digitalizáció emberi oldalát ismertette meg velünk. Újdonság az idei Symposium programjának kerekasztal beszélgetése, mely a mesterséges intelligencia gazdasági és társadalmi hatásait vitatta meg humán, műszaki, biztonsági és gazdasági aspektusból.
A Deutsche Telekom, a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország vezetői elmondták, hogy a cégcsoport egyes vállalatai miként járulhatnak hozzá a digitális jövő építéséhez. Srini Gopalan, a Deutsche Telekom év elején hivatalba lépett európai vezetője bemutatta, milyen szerepet játszhat a gazdaság és a társadalom digitalizálásában a kontinens legnagyobb infokommunikációs vállalatcsoportja és megoldásai. Chris Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója beszélt arról, hogy a jövőbeni okos megoldások milyen új elvárásokat támasztanak a távközlési megoldásokkal és szolgáltatókkal szemben. Kaszás Zoltán vezérigazgatótól megtudhattuk, miként alkalmazkodik a T-Systems Magyarország ezekhez a kihívásokhoz annak érdekében, hogy minél hatékonyabban tudja segíteni a digitális jövő vállalkozásait.
A délutáni szekció előadások az egyes iparági vertikumok köré szerveződtek, részletesen tárgyalták azok aktuális kérdéseit. Külön foglalkoztunk az információbiztonság és az innováció témájával is. Az egyes vertikumokhoz kapcsolódó legfrissebb fejlesztéseket a Jövőtér kiállítási térben, működés közben is tekinthették meg látogatóink, találkozhattak a Kitchen Budapest által felkarolt legújabb ötletekkel is. A hagyományoknak megfelelően, az idei Symposiumon nem csak bemutattuk, hanem alkalmaztuk is az okos megoldásokat. Az esemény helyszínén a T-Systems Magyarország ismét elérhetővé tette a rendezvényt végigkísérő mobilalkalmazását. A rendezvény előadásai magyar, illetve angol nyelvűek, a megértést kétirányú szinkrontolmácsolás segítette.
Előadók
Kaszás Zoltán
vezérigazgató,
T‑Systems Magyarország Zrt.
Srini Gopalan
A Deutsche Telekom Európáért felelős igazgatósági tagja,
Deutsche Telekom
Christopher Mattheisen
vezérigazgató,
Magyar Telekom
Hajdu Péter
Cisco Central Eastern Europe ügyvezető igazgatója,
Cisco
Dr. Deutsch Tamás
Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos,
Miniszterelnöki Kabinetiroda
Derek Woodgate
Elnök és Vezető Jövőkutató,
The Futures Lab, Inc.
Mohácsi László
Vezérigazgató-helyettes - Infokommunikációs megoldások divízió,
T‑Systems Magyarország Zrt.
Kiemelt programok
Minden előadást angol szinkrontolmács kísér. Az angol nyelvű előadásokat külön jelezzük a programban.
Digitális jövőt építünk
Kaszás Zoltán
vezérigazgató, T‑Systems Magyarország Zrt.
Be part of the Digital transformation!
Srini Gopalan
A Deutsche Telekom Európáért felelős igazgatósági tagja, Deutsche Telekom
Connecting the Digital Economy
Christopher Mattheisen
vezérigazgató, Magyar Telekom
Digitális Jólét program 2.0
Dr. Deutsch Tamás
Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos, Miniszterelnöki Kabinetiroda
A jövő hálózata
Hajdu Péter
Cisco Central Eastern Europe ügyvezető igazgatója, Cisco
Future Frequencies: The Future Impact of Artificial Intelligence
Derek Woodgate
Elnök és Vezető Jövőkutató, The Futures Lab, Inc.
How the EU drives ICT growth
Jan Dröge
Partner, Schuman Associates
Jövőtér
Innovatív bemutatóterünkben, a JövőTérben interaktív szakmai bemutatókon keresztül ismerhetik meg vendégeink vállalatunk legújabb infokommunikációs megoldásait. Idén a dolgok internetére (Internet of Things – IoT) alapuló szolgáltatások mellett digitális városi portfóliónk újabb elemeiről, valamint a biztonságos IT-szolgáltatásainkról is átfogó képet kaphatnak meghívott vendégeink. Kiemelten foglalkozunk olyan iparágakkal, ahol az infokommunikációs fejlesztések nagy jövő előtt állnak, legyen szó egészségügyről, kereskedelemről, kommunikációról vagy éppen a pénzügyi szektorról. Külön standon mutatjuk be a Magyar Telekom legújabb, innovációra épülő termékeit, megoldásait.
- Smart City
- Innováció
- CTRL
- Telekom Hálózatok
- Pénzintézetek
- Kereskedelem és Média
- Egészségügy
- First Class
- Cloud
- Smart Manufacturing
Lépjen velünk kapcsolatba!
A konferencával kapcsolatos bármilyen információval kapcsolatban keressen minket az alábbi elérhetőségeinken:
Rendezvényünk zártkörű, a meghirdetett, exkluzív programon való részvételre kizárólag a meghívóval regisztráló ügyfeleinknek, partnereinknek van lehetőségük.
a Symposium 2017 helyszíne
Budapest Kongresszusi Központ
1124 Budapest, Jagelló út 1-3.
megközelíthetőség
Pályaudvarról: a Déli pályaudvartól kb. 1 km-re, az Alkotás útról a BAH csomópontnál jobbra kell fordulni a Jagelló útra.
Autóval: a nyugat felől érkező M1,M7-es autópályák becsatlakozásánál, a Budaörsi útról a BAH csomópontnál balra kell fordulni a Jagelló útra.
Tömegközlekedéssel: a Móricz Zsigmond körtértől, illetve a Déli pályaudvartól a 61-es villamossal (BAH csomóponti megálló), a Ferenciek terétől a 8-as vagy 112-es autóbusszal (BAH csomóponti megálló), valamint a fonódó villamossal (17-es) is megközelíthető Óbudáról és Dél-Budáról is közvetlenül a BAH csomópont.