Programok

Angol nyelvű előadások

Minden előadást angol szinkrontolmács kísér. Az angol nyelvű előadásokat külön jelezzük a programban.

Az egész napos Symposium programját a délelőtt megrendezésre kerülő plenáris program nyitja meg, amelyben nemzetközi szakértők, kormányzati szereplők, valamint a T-Systems Magyarország vezetői adnak elő. Az ICT iparág meghatározó képviselői, előadói mellett idén először adjuk át három kategóriában a T-Systems Magyarország Partneri Díjait is. A délelőttöt egy meglepetésvendéggel zárjuk.

A Symposium délutánján idén 12 tematikus szekcióban várjuk az érdeklődőket a T-Systems Magyarország és a partneri ökoszisztémájához kapcsolódó vállalatok szakértői előadásaival. Az egyes szekciók fókuszába idén azokat a megoldásokat helyezzük, amelyek meghatározzák egy-egy vállalat versenyképességét és működésének hatékonyságát, de bemutatjuk a jelen és a jövő leginkább meghatározó technológiai trendjeit is.


Töltse le a Symposium 2014 mobilapplikációt, mely segít Önnek eligazodni egész napos szakmai konferenciánk helyszínei és előadásai között, és folyamatos információkkal látja el programunk alakulásáról és aktuális állásáról. Az alkalmazáson keresztül időpontot foglalhat a Szakértői Arénába személyes konzultációra is, ahol várják Önt a kiválasztott témával kapcsolatos egyeztetésre. Az applikációt Android és iOS környezetben is elérhetővé tettünk.
 


Időpont
Program
Előadók
Információtár
09:00 - 09:15
Megnyitó (Plenáris terem )

Rékasi Tibor
Vezérigazgató, T-Systems Magyarország

09:45 - 09:55
Digitális Magyarország – A jövő útján (Plenáris terem )

Christopher Mattheisen
Vezérigazgató, Magyar Telekom

09:30 - 09:45
Magyarország digitális jövője (Plenáris terem )
Dr. Sonkodi Balázs
Stratégiai ügyekért felelős államtitkár, Miniszterelnökség

09:15 - 09:30
DT a Pan-IP bevezetésének küszöbén (Plenáris terem ) en

Kerstin Günther
a Deutsche Telekom európai technológiáért felelős vezető alelnöke, valamint a Magyar Telekom igazgatóságának elnöke, Deutsche Telekom AG

Letöltés
09:55 - 10:15
A B2B piacot meghatározó nemzetközi trendek (SMAC) (Plenáris terem ) en
Mark Yates
Kutató elemző, IDC Government Insights

10:15 - 10:30
Emberi kérdések, technológiai válaszok (Plenáris terem )

Miközben egyre inkább átszövik hétköznapjainkat a legújabb infokommunikációs technológiák, cégünk, szervezetünk mindennapi működését csak nehezen vagyunk hajlandóak a változások által jelzett mederbe terelni. Nem csoda, hiszen a változások megértésére szánt idő gyakran kevesebb, mint amennyi idő alatt a még újabb változások megjelennek a horizonton. Hogyan lehet mégis megalapozott döntéseket hozni akkor, amikor semmi sem tűnik biztosnak? Mely technológiákban bízhatunk egyáltalán? Tud-e az ICT választ adni szervezetünk, vagy éppen társadalmunk problémáira? Ezekhez hasonló kérdéseket boncolgat majd Rékasi Tibor előadásában.
 

Rékasi Tibor
Vezérigazgató, T-Systems Magyarország

Letöltés
10:30 - 10:40
Digitális transzformáció – a változó technológia hatásai az üzleti működésre (Plenáris terem ) en

Elias Drakopoulos
a Deutsche Telekom Üzleti Kiválóságért felelős vezető alelnöke, Deutsche Telekom AG

Letöltés
10:40 - 11:05
Szünet (Plenáris terem )
11:05 - 11:30
Hogyan éljünk együtt az exponenciálisan fejlődő technológiákkal? (Plenáris terem ) en
David Roberts
Alelnök, Singularity University

11:30 - 11:50
Együtt lehetséges - 2014 sikerprojektjei (Plenáris terem )

A T-Systems Magyarország az idei Symposiumon rendhagyó módon kívánja bemutatni néhány olyan projektjét, amely valamilyen szempontból jól reprezentálja a T-Systems szakmai sokszínűségét és üzleti küldetését. Egy játékra hívja a közönséget, döntsék el Ők, szavazzanak, melyik projektet tartják a legizgalmasabbnak. Három bemutatott projektből a Symposium vendégei és a T-Systems Symposium alkalmazás letöltői szavazhatják meg az Év Projektjét. A díjat a délután folyamán Németh Zoltán vezérigazgató-helyettes adja át.

Németh Zoltán
Vezérigazgató-helyettes, T-Systems Magyarország

12:50 - 13:00
Belépő a hibrid IT világába (Plenáris terem )

Vállalkozásuk egyre összetettebbé válásával gyorsan kell reagálniuk a változó szükségletekre, s eközben még kézben is kell tartani az irányítást és egyszerűsíteni kell a műveleteket.
Ehhez a megfelelő eszközt a HP Helion felhőtermékek és -szolgáltatások adják. Közös kezelésre alkalmas felépítésű, nyitott ökoszisztémát teremtenek. Könnyen beépíthetők az Önök vállalkozásába is a szállítási modellek széles körén keresztül.
Ez az Önök kulcsa egy olyan nyitott, biztonságos és sokrétű környezethez, amelyre épülhet, amelyben testet ölthet vállalkozásuk.

Gonda Gábor
Vezérigazgató, HP Magyarország

11:50 - 12:50
A következő hullám: IoE! (Plenáris terem )

Hajdu Péter
a Cisco Közép és Délkelet - Európáért felelős ügyvezető igazgatója, Cisco Systems Magyarország Kft.

Dimitar (Mitko) Vasilev
Műszaki vezérigazgató-helyettes, Cisco IoT Innovation Center, Cisco

13:00 - 13:10
Közös a siker - partneri díjátadó (Plenáris terem )

A T-Systems Magyarország az idei Symposiumon, összesen három kategóriában díjazza azokat a partnereit, amelyek a cégünkkel való együttműködés során a megszokottnál nagyobb értéket hoztak létre. Az elismerést a transzformációs partnerré váláshoz leginkább hozzájáruló partnerek mellett a leginkább lojális, kis- és közepes méretű együttműködőknek, és a legnagyobb növekedést prezentáló cégeknek Ragoncsa Géza vezérigazgató-helyettes adja át.

Ragoncsa Géza
Vezérigazgató-helyettes, T-Systems Magyarország

Letöltés
13:10 - 13:25
Magyarok a világ élvonalában (Plenáris terem )

13:25 - 14:00
Ebéd (Plenáris terem )
17:15 - 17:30
Európai jövőkép az Energetika területén (Bartók II. )
Dr. Marie-Theres Thiell
ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport igazgatóságának elnöke, ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport

17:30 - 17:45
T-Systems az év projektje díjátadó (Bartók II. )
Németh Zoltán
Vezérigazgató-helyettes, T-Systems Magyarország

17:45 - 19:00
Állófogadás (Plenáris terem )
19:00 - 20:00
Ákos koncert (Plenáris terem )
14:00 - 16:50
Szekció előadások (A részletes információt a szekció előadások menüpontban olvashatja) (Plenáris terem )
 

Az ipari nagyvállalatok működését is alapjaiban érintik a technológiai megatrendek. A valós idejű adatgyűjtésre egyre nagyobb hangsúly helyeződik, miközben a vállalati IT egyre több eleme kapcsolódik egyetlen nagy, céges hálózatba. Ez a folyamat a nyilvánvaló előnyök mellett biztonsági veszélyeket is tartogat magában. Szekciónk szakértői az ehhez kapcsolódó kérdésekről adnak elő.

14:00 - 14:15
Légrés és tűzfal - mire elég ma az ipari rendszerek ünnepelt kiberbiztonsága? (Liszt I. )

Az amerikai ipari rendszerek kiberbiztonságát figyelő ICS-CERT több mint 250 komoly ipari kiberincidensről kapott értesítést tavaly. A kibertámadások világszerte a létfontosságú infrastruktúrák informatikai rendszereit veszik célba, és jelentős részük célzott támadás, amit sokszor állami finanszírozással hajtanak végre. A legnevesebb biztonsági gyártók már külön védelmi profillal, megoldásokkal, guideline-okkal rendelkeznek az aggasztóan növekvő kockázat csökkentésére. A hazai ipari rendszer infrastruktúra ugyanazokból az elemekből épül fel, mint a világ többi rendszere. Miért gondolják hazánkban mégis néhányan, hogy minket nem érintenek a célzott malware-k, a SCADA sérülékenységek vagy a véletlen kiberbiztonsági incidensek? Tényleg megvédik az ipari rendszerek informatikáját a légrések és a tűzfalak? Ma ezekre a kérdésekre keressük a választ konkrét példákkal és vitaindító gondolatokkal.

Dani István
Kompetenciaközpont vezető - IT Biztonság, T-Systems Magyarország

Letöltés
14:20 - 14:35
Intelligens gyárépületek (Liszt I. )

Egy optimális, szerencsés eset előnyeiről lesz szó, amikor egy ipari létesítmény informatikai-és telekommunikációs rendszerein túl az alapokat biztosító strukturált kábelezést, a szervertermet, valamint a fizikai biztonságot jelentő védelmi-, és (a gazdaságosságot meghatározó) energia-menedzsment rendszert egyszemélyben tervezi, építi, majd később az üzemeltetetést is támogatja egy rendszerintegrátor.

Wilhelm Tibor
Szenior szakértékesítési menedzser, T-Systems Magyarország

Letöltés
14:40 - 14:55
Adatgyűjtés a termelési folyamatokban (Liszt I. )

Szinte már közhellyé vált a mondás: az adat ott hever mindenütt! Fokozottan igaz ez a tömegtermelést végző ipari vállalatok környezetére.  A termékeket nagy volumenben kibocsátó, és ehhez anyagokat, alkatrészeket nagy volumenben felhasználó gyártósorok – működjenek bármilyen iparágban, –  adatok milliárdjait állítják elő „melléktermékként”, nap mint nap. Ha ennek a néha észrevétlen adattömegnek csak egy kis részét meg tudjuk ragadni és információvá tudjuk alakítani, akkor ma még ismeretlen lehetőségeket tárhat fel. Az adat a földön hever. Hajoljunk le érte!

Lóki Csaba
Működéstámogatási megoldások kompetenciaközpont vezető helyettes, T-Systems Magyarország

Bischof Géza
Szenior üzleti elemző, Informatix Kft.

Letöltés
15:00 - 15:15
Big Data az iparban (Liszt I. )

A Big Data alkalmazásával jelentős üzleti eredményeket lehet felmutatni az iparban is. Ennek egyik iránya a felmerülő minőségbiztosítás támogatása, amelynek segítségével hamarabb lehetségessé válik különböző hibák, problémák előrejelzése, és így a hatékony beavatkozás megvalósítása. Emellett lehetőséget biztosít a Big Data a folyamatok optimalizálására is, segítségével fel lehet tárni a kritikus pontokat a gyártás során, illetve azonosítani lehet a szűk keresztmetszeteket. Továbbá a költségek minimalizálása terén is előrelépést lehet elérni a Big Data alapon működő eszközökkel, mivel felhasználásukkal előre jelezhető, hogy melyik gép várhatóan mikor fog meghibásodni, és milyen karbantartás lesz szükséges. Az előadás során betekintést nyerhetnek a T-Systems Big Data-hoz és analitikához kapcsolódó megoldásaiba.

Lóránd Balázs
Szenior üzleti konzultáns, T-Systems Magyarország

Letöltés
 

Napjainkban alapvető átalakuláson esik át a kereskedelmi szektor. A vásárlók minél célzottabb elérésén túl a vásárlói igények minél magasabb szintű kielégítése az, amely a szektor szereplőit foglalkoztatja. Előadásainkban arra törekszünk, hogy bemutassuk, milyen konkrét megoldásokkal tudja támogatni az üzletet az ICT.

15:35 - 15:50
Új székhelyre költözés (Liszt I. )

Hosszas konzultáció, és az ügyfél igényeinek részletes megismerése után a T-Systems Magyarország megtervezte és kiépítette a pénzügyi szolgáltató cégaz új szervertermét, rendezőhelyiségeit, az intelligens funkcióval ellátott strukturált kábelezési rendszert, a LAN hálózatot, és az IP telefóniát. Továbbá rendszerintegrátorként az épületet biztosító Futureal csoport közreműködésével, és az átadott megoldásokkal az emelt szintű üzemeltetését is támogatja.

Wilhelm Tibor
Szenior szakértékesítési menedzser, T-Systems Magyarország

Letöltés
15:55 - 16:10
Időmérő edzés – pole pozíció, avagy hogyan építsünk fel egy sikeres ökoszisztémát a MobilTárca körül (Liszt I. )

Az elmúlt évek a felkészüléssel teltek a mobil fizetés és a MobilTárca kapcsán. Sok szereplő jelent meg különböző megoldásokkal, emellett újabb és újabb techológiai innovációk is érkeztek. A mobilszolgáltatók egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a mobiltárca megoldásukkal, ugyanis az értékláncból a szolgáltatást nyújtók szeretnék őket kihagyni. Az előadásban bemutatásra kerül, hogy mi is valóban egy jövőálló mobiltárca stratégia, a mobilszolgáltatók hogyan tudnak ebben szerepet vállalni, és miért lehetnek sikeresek az összes nehézség ellenére. Bemutatásra kerülnek emellett a már lefolytatott pilottal kapcsolatos elemzések, számok és ügyfél visszajelzések. Az éles kereskedelmi indulás is terítékre kerül.

Országh Örs
Innovációs szakértő, Magyar Telekom

Letöltés
16:15 - 16:30
A Motorola újdonságai (Liszt I. )

A kereskedelmi piac telítődésével, jelentős árverseny alakult ki a vásárlók megszerzéséért és megtartásáért. A folyamatos „akciózáson” túl, jelentős szerepe van a pozitív ügyfélélménynek is a küzdelemben. Megfelelő informatikai háttér és támogatás nélkül  ma már elképzelhetetlena a megfelelő színvonalú ügyfélkiszolgálás.
A Motorola Solutions és a Zebra Technologies általi  egyesülés komplex költséghatékony csomag megoldásokkal képes segíteni a kereskedelmi szektor szereplőit. Számos vagy éppen külföldön már működő újdonság kerül bemutatásra, amely jelentősen hozzájárulhat az ügyfélélmény növeléséhez, és a hatékony kiszolgáláshoz.

Bogdán Imre
Ügyvezető igazgató, Motorola Solutions

Letöltés
16:35 - 16:50
Digital Signage, mint a vállalati kommunikáció része (Liszt I. )

A Digital Signage, magyarul digitális tartalom szolgáltató rendszer nem igazán új keletű dolog.
Az első ilyen típusú képernyők már több, mint öt éve megjelentek Magyarországon is, kísérleti jelleggel, a technológia széles körű elterjedése ugyanakkor máig várat magára.
Mi ennek az oka?  
Miért vannak még mindig, mindenhol plakátok?

A piacon megvan az igény az digitális kommunikációra.
Mit tudhat manapság a technika?
Mi képviselhet üzleti értéket?
Mire használjuk mi magunk a DS-t?

Csorba Endre
Konvergens kommunikáció kompetencia központ vezető, T-Systems Magyarország

Letöltés
 

Az orvostudomány fejlődése, az öregedő népesség és a növekvő költségek jelentik az egészségügyi ágazat legnagyobb kihívásait. Az infokommunikációs megoldások segíthetnek növelni az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságát és a jobb betegellátást. Egészségügyi szekciónkban olyan megoldásokat mutatunk be, amelyek támogatják ezeket a célokat.

14:00 - 14:15
Az innovatív technológiák szerepe az oktatásban (Brahms I-II. )

Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának (FiSeSz) feladata a sebészet területén tevékenykedő fiatal (40 év alatti) sebész szakorvosok, szakorvosjelöltek és rezidensek közötti rendszeres munkakapcsolat megszervezése és fenntartása. A T-Systems Magyarországgal való együttműködés első lépésenként a fiatal sebészek idei kongresszusuk keretein belül Balatonalmádiban élő, egyenes „adásban” követhették nyomon a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikáján folyó egyik műtétet. A FiSeSz és a T-Systems Magyarország megkezdett sikeres kapcsolatát egy folyamatos, a virtualitásra épülő
képzés sorozattal kívánja folytatni, melynek a T-Sysytems Akadémia nevet adták. A széles sávon elérhető akadémia, továbbképzés lényege tehát, hogy egy megadott időben a kollégák bekapcsolt webbel,
interaktív módon tudjanak részt venni az oktatásban, mivel az idő megköveteli a folyamatos információ szerzést, de arra nincs lehetőségük az orvosoknak, hogy ehhez állandóan az internetet nézzék. Ugyanakkor az akadémia arra megoldást jelentene, hogy bizonyos témák szakértői a legfrissebb információkkal szolgáljanak, és így az lefedné azt az igényt, ami európai színvonalon működő fiatal sebésznek, orvosnak az elvárható képzését jelenti. Ezzen képzési fórum az éves
kongresszusok mellett további képzési, készségfejlesztési feladatok megvalósítását eredményezheti. A tervezett képzések így hazánkban ezen orvosi vonalon új, eddig nem alkalmazott oktatási formában jelenhetnek meg, mellyel így megteremthető egy a jövőbe mutató, innovatív képzési struktúra Magyarországon.

Dr. Szijártó Attila
Egyetemi adjunktus, Magyar Sebész Társaság - Fiatal Sebészek Szekciója

Letöltés
14:20 - 14:35
Orvosi műszerek- új piaci terület a T-Systemsben (Brahms I-II. )

A T-Systems Magyarország Zrt. 2012 októbere óta működik a jelenlegi szervezeti formában. Több cég összeolvadásával jött létre, többek közt az ISH Informatika Kft. tevékenységi körét is integrálva. Ezt megelőzően az ISH Informatika Kft. a magyar egészségügyi piacon komplex medikai rendszer-szolgáltató tevékenységével piacvezető volt. A T-Systems-hez került; ahol megalakult a T-Systems Egészségügyi Üzletága. 2013-ban döntés született arról, hogy az Egészségügyi ágazat szélesíti tevékenységét, ami azt jelentette, hogy az orvosi eszközök és műszerek forgalmazásával is foglalkozni kíván. Ezt a vezetői döntést piaci aktivitás, majd jelentős eredmények követték. A 2013-as év folyamán két orvostudományi egyetemen, és három kórház koraszülött osztályán  - közel másfél milliárd forint értékű - orvostechnikai-, és informatikai fejlesztésre került sor a T-Systems Magyarország által vezetett konzorcium szakmai közreműködésével. Számos hasonló projekt keretében a T-Systems Magyarország több száz modern orvostechnikai, és IT berendezést szállított, továbbá speciális orvos-informatikai megoldást épített ki, mely integrálásra került a kórházakban működő T-Systems Magyarország által fejlesztett e-MedSolution kórházi rendszerrel.
2014-ben a sikersorozat tovább folytatódott, a T-Systems Magyarország által vezetett konzorcium nyerte a Semmelweis Egyetem által indított több száz millió forintos orvosi eszköz, és informatikai megoldás szállításáról szóló projektet, amely jelenleg megvalósítás szakaszban van. A T-Systems Magyarország tovább kívánja fejleszteni az orvosi eszközszállítással, és a teljes körű egészségügyi rendszerintegrációval kapcsolatos tevékenységét, melyhez a korábbi eredmények jó alapot teremtettek; a sikerek optimizmusra adnak okot.
 

Czipri Ernő
Ügyfélkapcsolati tanácsadó, T-Systems Magyarország

Letöltés
14:40 - 14:55
Modern ellátásszervezés a sürgősségi betegellátásban (Brahms I-II. )

Az Üzletfejlesztési terület Innovációs és üzletfejlesztési Igazgatósága innovatív, nemzetközi szinten is egyedülálló betegirányítási rendszert vezetett be a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi Betegellátó Osztályán 2014 júniusában.
Az új rendszer a paciens megérkezésétől a távozásáig nyomon követi a beteg-életutat a sürgősségi osztályon. A folyamat során adatokat gyűjt, és támogatást nyújt az ellátás hatékonyabbá tételére. Segítségével az ellátó orvosok folyamatosan nyomon követhetik az ellátásra váró pácienseik számát, az eddig eltelt várakozási idejüket és azt is, hogy  állapotuk alapján mennyi idő áll még rendelkezésükre, hogy megkezdjék az ellátásukat. A megoldás segítségével az Intézmény folyamatosan monitorozza az egyes orvos csoportok leterheltségét és szükség esetén átszervezi a ellátó munkát az orvos csoportok között. A rendszer a páciensek számára is számos hasznos szolgáltatást tartalmaz. Bemutatásra kerül a fejlesztési folyamat és a kialakított megoldás, melynek demo installációja a kiállítási térben is megtekinthető, valamint a hallgatóság betekintést nyerhet a gyakorlati tapasztalatokra.

Volford Zsuzsanna
Üzletfejlesztési szakértő, Magyar Telekom

Letöltés
 

A Symposium 2014-es Analitika szekciójában olyan előadásokra számíthatnak meghívott vendégeink, amelyek segítségével rátalálhatnak azokra az utakra, amelyeken végighaladva nagyobb hatékonysággal aknázhatók ki az információk a cégnél keletkező adatokból.

15:35 - 15:50
Oracle Big Data SQL Hadoop környezetben (Lehár I-II-III. )

A Big Data stratégia szent grálja, hogy képesek legyünk hatékonyan és egyúttal mélyebben elemezni a nagy mennyiségű felhalmozott adatot, ezáltal pontosabb képet nyerjünk ügyfeleinkről, üzletmenetünkről és lehetőségeinkről. Azonban Hadoop programozókból még hiány van, így a legtöbb szervezet még nem rendelkezik a megfelelő tudással ahhoz, hogy kinyerje az értékes információkat egy Hadoop környezetből. Az pedig, hogy minden adatot bemozgassunk egy relációs adatbáziskezelőbe nem hatékony és drága megoldás lenne.
Az Oracle Big Data SQL megszünteti a korlátokat azáltal, hogy az Oracle SQL használatával is betekintést nyerhetünk ebbe az adatvagyonba. Oracle Exadata Database Machine és Oracle Big Data Appliance platformon az Oracle Big Data SQL lehetővé teszi, hogy teljesen transzparens módon érjük el az adatainkat, függetlenül attól, hogy azok relációs adatbázis-kezelőben, NoSQL adatbázisban, vagy éppen Hadoop-ban találhatók.

Sárecz Lajos
Vezető értékesítési tanácsadó, Oracle Hungary

Letöltés
15:55 - 16:10
Social Media Command Centre Big Data alapokon (Lehár I-II-III. )

A Big Data trendek között évek óta olvashatunk a social miningról, azaz a közösségi media csatornákon keletkező adatok elemzéséről. Mit is takar pontosan ez a fogalom, illetve az ehhez szorosan kötődő Social Media Command Centre fogalma? Milyen üzleti értéket képvisel, ha egy cég, egy brand közösségi media lenyomata követhetővé válik? Milyen hozzáadott értéket képvisel mindez a Magyar Telekom számára? Ezen túl a Telekom példája alapján más iparágak számára is követhető lehet? Mit tegyünk, ha nincs aktív social media közösségünk, de szeretnénk, ha lenne?
Az előadás betekintést nyújt abba, hogy hogyan érdemes hozzáfogni egy SMCC projekthez, illetve milyen eszközkészlettel érdemes közelíteni a probléma felé.
 

Ponori-Thewrewk Ajtony
Partner - Üzleti elemzés és adatbányászat kompetencia központ, T-Systems Magyarország

Letöltés
16:15 - 16:30
Gamification – üzlet játékosan (Lehár I-II-III. )

Hogyan tudunk több terméket eladni észrevétlenül játékossággal – ezt lehet használni akár ügyfél megőrzésre is, vagy alvó ügyfelek aktivizálására? Vannak unalmas, monoton üzleti folyamatok – napi, heti, havi feladatok, amit muszájból végez mindenki? Lehetne ezt vonzóvá tenni úgy, hogy csökkenjen a hibaszám, és előbb legyen meg egy adott esetben az üzleti kritikus adat?   A "gamification" kifejezés olyan módszertant, és eszközkészletet takar, amely segítségével a játékokból ellesett eszközöket használunk fel nem játékos környezetben és helyzetekben.

Zsoldos Tamás
Szenior üzleti konzultáns, T-Systems Magyarország

Letöltés
16:35 - 16:50
Beszédes szövegek (Lehár I-II-III. )

Telefonon, e-mailen, sms-ben, blogban, fórumon és egyre inkább az applikációk felületein is  egyre intenzívebb a nem személyes jelenlét, így kezd emberi erőforrással  kezelhetetlen mennyiségűvé válni az ügyfelek szöveges interakciója. Direkt és indirekt módon,  velünk vagy rólunk – az ügyfelek kérdeznek, véleményt mondanak, véleményt formálnak, azaz hallatják a hangjukat.
Az előadás bemutatja, hogyan támogatja a T-Systems megoldása a szöveges információk analitikus feldolgozásával a pozitív ügyfélélmény megvalósulását.

Tóth Rózsa
Adatbányászat szakmai vezető, T-Systems Magyarország

Letöltés
 

A T-Systems Magyarország elődcégei és nemzetközi partnerei révén az elmúlt évtizedben egyedülálló tapasztalatokat szerzett a közösségi közlekedési szolgáltatások területén. GPS alapú lokalizáció, elektronikus jegy- és bérletrendszer, korszerű utastájékoztatás, forgalomtervezés és elszámolás, komplex közlekedési projektek rendszerintegrációja csak hogy néhány kurrens témát említsünk. Közlekedési szekciónkban ezekbe a megoldásainkba nyújtunk bepillantást.


A szekció programja hamarosan frissített tartalommal elérhető.

15:00 - 15:15
A közösségi közlekedés jövője (vasúttól a parkolásig) (Brahms I-II. )

Hol tart napjainkban a közösségi közlekedés fejlődése Magyarországon és világviszonylatban? Milyen szolgáltatásokat biztosított a T-Systems Magyarország a modern közösségi közlekedés működtetéséhez? Hogyan lehet a meglévő elemekre támaszkodva fejleszteni? Hogyan "épül ki" a smart-city?

Lakatos András
Üzletág igazgató - Közlekedés, T-Systems Magyarország

15:15 - 15:35
Szünet (Brahms I-II. )
15:35 - 15:50
A közbringa program és ami mögötte van (Brahms I-II. )

Az előadás feleleveníti mi is pontosan a közösségi kerékpáros rendszer, majd rátér a Budapestien nemrég átadott Bubi projekt eredményeire, tapasztalataira. Bemutatja a jövőbelil terveinket mind a rendszer tovább fejlesztésével, mind pedig a kiterjesztéssel kapcsolatban; felvetődik a projekt országos léptékű fejlesztési lehetősége is.

Auer Gábor
Szenior projektmenedzser, T-Systems Magyarország

15:55 - 16:10
Az E-ticketing átjárhatóság megteremtése „egységes jegy koncepció és lehetőség” (Brahms I-II. )

A jegyértékesítéssel kapcsolatos törvényi és tecnhológiai elvárásokat  és a tervezett megoldásunkat mutatjuk be; valamint a számítógépes nyugtakészítés új törvényi előírásainak való megfelelést biztosító projektünk tervét is vázoljuk.

Taby Tamás
Partner - Helyi közlekedés kompetenciaközpont, T-Systems Magyarország

 

A közmű-vállalatoknak egyszerre kell megfelelniük a gyakran az alaptevékenységüket érintő jogszabályi változásoknak és a hatékony és költség-szempontból is racionális működés követelményének. Az infokommunikáció legújabb megoldásai révén mindkét elvárásnak könnyebb ma már megfelelni. Szekciónkban bemutatunk néhányat ezek közül.

A szekció programja hamarosan frissített tartalommal elérhető.

16:15 - 16:30
Második generációs kiszervezés (Brahms I-II. ) en
Aberle Ulrich
Ügyvezető igazgató, RWE IT Magyarország Kft.

Letöltés
16:35 - 16:50
Mobil kommunikációs jelbegyűjtés (Brahms I-II. )

2013 év végén az Északdunántúli Vízmű Zrt. elnyert egy 314 millió forintos vissza nem térítendő kutatás fejlesztési pályázatot, amelynek célja egy automatizált, „öntanuló”, a víziközmű hálózat nyomásviszonyait szabályozni képes vezérlés kidolgozása. A feladathoz egy 3 dimenziós közmű hálózat felmérés, matematikai szimulációs modell és a fogyasztói szokásokat megismertető távleolvasási rendszer szükséges, amelyhez a teljes kiépítettséget követően egy online távolról irányítható (a hálózati viszonyokhoz   alkalmazkodó) vezérlő, beavatkozó-és méréstechnika is szükségeltetik. A mobil kommunikáció és mobil adatforgalomban rejlő lehetőségek, a nem urbánus területen található aktív hálózatos eszközök közötti adatcsere kiaknázása valamint a lehetőségeinek széleskörű alkalmazása még várat magára, bár a rendelkezésre álló technológia már minden téren tudná az elvárásokat támogatni és teljesíteni.

Simon Ferenc
Általános és műszaki vezérigazgató-helyettes, Északdunántúli Vízmű Zrt.

Letöltés
 

Az új technológiák megjelenése és a folyamatosan változó kompetitív helyzet rugalmas alkalmazkodást követel meg a pénzintézeti szektortól, amelyre egy adaptív stratégia lehet a megfelelő válasz. A Symposium tematikus szekciójában azt vizsgáljuk, mely technológiai megoldások támogatják a döntéshozókat egy ilyen stratégia kialakításában.

14:00 - 14:15
Az Allianz Közép-Kelet Európai Konszolidációs Projekt nemzetközi megvalósítása (Lehár I-II-III. ) en
Alan Hawkins
Szenior globális értékesítési tanácsadó , T-Systems International GmbH

Letöltés
14:20 - 14:35
Az ügyfélélmény növelésének titkai (Lehár I-II-III. )

A digitalizáció térnyerése a webes, mobil és közösségi csatornák használatát erősíti, s egyben az ügyfelekről elérhető adatok bővülését is jelenti, új lehetőségeket teremtve ezáltal az értékesítésben és a marketingben. Az ügyfelek gyors, személyre szabott kiszolgálást várnak el függetlenül attól, hogy éppen bankfiókban, telefonon, weben, mobil felületen intézik pénzügyeiket, vagy éppen a közösségi oldalon böngésznek. Az ügyfelek nem termékeket keresnek, hanem élményeket gyűjtenek. A piaci szereplőinek ezért az ügyfélélmény tudatos fejlesztésére kell törekedniük, mely az optimalizált értékajánlatok valós időben történő meghatározásán alapszik.

Brenkus Krisztián
Szenior Konzulens, SAS Institute Kft.

Letöltés
14:40 - 14:55
ADATKÚT, avagy az újraközpontosított adatvagyon-gazdálkodás és az önkiszolgáló BI (Lehár I-II-III. )

Miért törvényszerű, hogy egy adattárház kialakításával támogatott egységesedő vállalati riporting idővel széttagozódik? Hogyan lehet újra egységesíteni? Ha lehet, akkor, hogyan lehet megvalósítani gyorsan, és nem túl drágán? Mi kell ahhoz, hogy ne essen azonnal szét egy önkiszolgáló BI bevezetést követően?

Hajdu András
Főosztályvezető-helyettes, Adatvagyon-gazdálkodás, MKB Bank

Lovász Zoltán
Főosztályvezető-helyettes, Adatvagyon-gazdálkodás, MKB Bank

Letöltés
15:00 - 15:15
IFRS9 (Lehár I-II-III. )

Hosszú egyeztetési és véleményezi szakasz után az idén kiadásra került a korábbi IAS 39-es standardot felváltó IFRS 9-es standard. Az előadó pénzintézeti szempontból ennek újdonságait, lehetséges hatásait mutatja be. Kitér mind az üzleti, mind pedig az informatikai felkészülés és implementáció fő pontjaira, kérdéseire.

Kádár Csaba
Üzleti elemző - Üzleti elemzés és adatbányászat kompetenciaközpont, T-Systems Magyarország

Letöltés
 

A közigazgatás illetve az egyes szakigazgatási szervezetek egyedi igényekkel, konkrét közfeladatokhoz és funkciókhoz kapcsolódóan vágnak bele ICT-fejlesztési projektekbe. A legújabb technológiai lehetőségek a jogszabályi feltételek változásai mellett is hosszú távú megoldást képesek nyújtani egy-egy problémára. A szekció előadói kitérnek többek között az adóigazgatási korszerűsítési kérdésekre, de szó lesz agrárinformatikáról is.

14:00 - 14:15
Szolgáltató közigazgatás - Adathasznosítás és interoperabilitás (Mozart I-II-III. )
Bódi Gábor
Helyettes-államtitkár, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke, Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács

14:20 - 14:35
Állam és piac közötti együttműködési lehetőségek (Mozart I-II-III. )
Zala Mihály
Vezérőrnagy, a Nemzeti Biztonsági Felügyelet elnöke, Nemzeti Biztonsági Felügyelet

14:40 - 14:55
Adóigazgatás korszerűsítés – hogyan lesz a szakmai igényből informatikai megoldás (Mozart I-II-III. )
Frunza Zsolt
Partner - Adattárház - Oracle kompetenciaközpont, T-Systems Magyarország

Letöltés
15:00 - 15:15
Infokommunikáció a vidékfejlesztés és a mezőgazdaság korszerűsítésének szolgálatában (Mozart I-II-III. )

A következő időszakban koncentrált központi igazgatásra, illetve az intézményi hátterek megerősödésére és ezek aktivitásán keresztül egy erőteljesen fejlődő agrárszektorra lehet számítani. A jelentős hazai- és az Európai Uniós támogatásokból a szektornak juttatott források várhatóan növekednek, átformálva annak arculatát, kikényszerítve az alkalmazott, új  informatikai  megoldások bevezetését.
A T-Systems Magyarország Zrt. az elmúlt években több projektet is megvalósított ezen a szakterületen, ezek során alapos szakterületi tudást szereztünk és szerteágazó kompetenciát építettünk ki. Az előadás keretében bemutatásra kerülnek korábbi projektjeink eredményei. Célunk, hogy a résztvevők képet kapjanak kompetenciáinkról és a T-Systems Magyarország Zrt.-re, mint potenciális partnerre tekintsenek rövid-, közép- és hosszútávú informatikai projektjeik megvalósításakor.

Blénessy László
Ágazatigazgató - Vállalatirányítási és ügyfélkezelési megoldások, T-Systems Magyarország

Letöltés
 

Az intelligens megoldások jelentősége egyre növekszik a városok életében is, hiszen nem csupán a közösség működésében, hanem a helyi vállalkozások versenyképességének növelésében is kiemelt szerepük lehet. A városszervezést, a működésbeli hatékonyságnövelést támogató megoldásokra fókuszál a Symposium idei Digitális város szekciója.

15:35 - 15:50
Intelligens városszervezés – a versenyképesség alapja (Mozart I-II-III. )

Az innovatív cégek, kutatóintézetek, és a lakosság szívesebben telepednek le élhető, jól szervezett városokba, hiszen a közvetlen üzleti környezet kedvez a vállalkozások versenyképességi javulásának. Globális, európai és hazai szinten is versenyben vannak a települések, ahová a nyereséges vállalkozások és a tudástőke települ, ott további fejlesztésére fordítható az adó- és önkormányzati bevétel is...

Gombos Szilárd
Stratégiai presales igazgató, T-Systems Magyarország

Letöltés
15:55 - 16:10
A kapcsolatok intelligenciája – az interakciók új világa (Mozart I-II-III. )

Az Európai Unió nagy hangsúlyt fektet digitális városi szolgáltatások és termékek fejlesztésére, több követendő jó példa és technológiailag elöljáró város létezik a kontinensen. A Deutsche Telekom csoport számos településen kezdett bele nagyszabású smart fejlesztésekbe, melyekkel elősegíti a városok digitalizációját, intelligens közösségek létrejöttét.

Fazakas András
M2M értékesítési vezető, Business Excellene Europe, Deutsche Telekom AG

Letöltés
16:15 - 16:30
Intelligens város, mint a hatékonyság növelés eszköze (energiahatékonyság, közlekedésszervezés, stb.) (Mozart I-II-III. )

A T-Systems Magyarország Zrt. Innovatív Digitális Város szolgáltatásai az élet minden területén segítik a közösségek működését, növelik a városvezetés hatékonyságát és támogatják az interakciót a város polgárai és vezetése között. Legyen az közösségi kártya, intelligens közlekedés, energia-hatékonyság növelő beruházás, vagy eÖnkormányzati rendszer, mind egy célt szolgál: élhetőbb, versenyképesebb város jön létre.

Lesku Gergely
Koordinációs menedzser, T-Systems Magyarország

Letöltés
16:35 - 16:50
A jövő városa – innovatív városfejlesztés (Mozart I-II-III. )

A T-City program keretében a Magyar Telekom megkísérli bemutatni és gyakorlatban hasznosítani a városi élet minden fontosabb területén, így az egészségügy, az oktatás, a közigazgatás, a turizmus, a kultúra, a közlekedés és a gazdaság terén kínálkozó infokommunikációs lehetőségeket. Szolnok város együttműködésével 2009-ben hosszú távú fejlesztési és innovációs program indult T-City néven. Egy úgynevezett „okos város” (smart city) megvalósítása olyan átfogó fejlesztéseket követel, amelyek átszövik mind a város működését, mind a városi lakosok mindennapjait. A T-City keretében elért olyan eredmények, mint a közösségi kártya rendszer, a mobilpénztárca, a digitális energiagazdálkodás, az okos mérőórák illetve a City Guard nem csupán részét képezik a magyarországi okos városok kiépítését célzó fejlesztési törekvéseknek, hanem ki is jelölik annak irányát.
A T-City, azaz Szolnok város lakossága, vállalatai és intézményei ismerkednek meg először a Telekom új szolgáltatásaival, és visszajelzéseikkel már hat éve járulnak hozzá a fejlesztésekhez. Ők azok, akik közvetlenül tapasztalhatják meg a szolgáltatásokban rejlő előnyöket és tehetik életüket könnyebbé használatukkal. A T-City-ben zajló kísérletek – amelyek az okos város koncepció alappillérei – egyszerűbbé tehetik a helyi közigazgatást, automatizálhatják a város gazdaságát és turizmusát és hozzájárulhatnak a városüzemeltetés költségeinek csökkentéséhez, a közbiztonsághoz illetve a lakosság infokommunikációs képzéséhez, hogy az így adódó lehetőségeket a lakosok is kellően ki tudjál használni.

Szalay Ferenc
Polgármester, Szolnok Megyei Jogú Város

Kulcsár Sándor
Üzletfejlesztési szenior szakértő, Magyar Telekom

Letöltés
 

A nagyvállalatok versenyképességére jelentős hatással van a munkatársak és az egyes csapatok közötti kommunikáció minősége, gyorsasága és a mobilitásban rejlő előnyök kihasználásának képessége. Szekciónkban mindennek technológiai feltételeit, a megoldásokban rejlő lehetőségeket járják körül előadóink.

14:00 - 14:15
Kommunikációs- és mobilitás megoldások a nagyvállalati szegmens részére (Bartók II. )

A T-Systems Magyarország Zrt. egyedülálló helyzetben van a magyar távközlési és rendszerintegrációs piacon. Rendelkezünk a mérnöki tudással és infrastruktúrával, amely az IT rendszerintegrációhoz szükséges, a Magyar Telekom pedig biztosítja ezek működéséhez szükséges mobil-és vezetékes telekommunikációs hálózatot. Ezt a két képességünket egybegyúrva vannak a portfóliónkban meglévő, és fejlesztés alatt álló termékek. Bízunk benne hogy ezek a komplex megoldások segítik nagyvállalati ügyfeleink kommunikációs-és mobilitás lehetőségeit, minket pedig megkülönböztetnek a versenytársainktól. A szekció első előadásában ilyen példákat fogunk bemutatni, azaz a legfontosabb projekteket, illetve azokat emeljük ki, amikről azt gondoljuk, hogy a közeljövőben nagyobb téret nyernek.

Mohácsi László
Ágazatigazgató - Kommunikációs megoldások, T-Systems Magyarország

Letöltés
14:20 - 14:35
Nagyvállalati M2M megoldások (Bartók II. )

Kevés olyan terület van, ahol akkora növekedést jósolnak a prognózisok, mint az M2M megoldások. A T-Systems Magyarország Zrt. hálózati szolgáltatásai megteremtik az alapot a gondtalan kommunikációhoz; anyavállalatunk és partnereink révén olyan M2M megoldás poolhoz férünk hozzá, mely a legkülönbözőbb üzleti igényeket is képes kielégíteni, rendszerintegrációs szakértelmünk pedig pont azt a kényelmet és precizitást adják hozzá a projektekhez, amelyek üzleti ügyfeleink számára értéket teremtenek.

Kovács Dániel
Kompetenciaközpont vezető - Kommunikáció termék és megoldás menedzsment , T-Systems Magyarország

Letöltés
14:40 - 14:55
Mobil kommunikációs megoldások a vállalati hálózaton (Bartók II. )

A mobil kommunikációs eszközök használata kényelmesebbé és hatékonyabbá teszi a vállalat alkalmazottainak munkáját. A hálózati infrastruktúra feladata, hogy akár mozgás közben, különböző típusú eszközöket is használva a felhasználók elérjék a munkavégezéshez szükséges kommunikációs szolgáltatásokat. A hálózati infrastruktúra amellett, hogy egységes (unified) hozzáférést biztosít mind a vezetékes, mind a vezeték nélküli felhasználói eszközök számára, garantálnia kell a hálózat biztonságát, és a különböző alkalmazások, szolgáltatások közötti prioritások valamint korlátozások kikényszerítését. Az előadás az Alcatel-Lucent Enterprise Unified Access megoldását mutatja be, illetve áttekintést nyújt az Alcatel-Lucent adathálózati megoldásainak egyedi funkcióiról.

Luky Gábor
Presales támogató mérnök, Alcatel-Lucent Enterprise

Letöltés
15:00 - 15:15
A Magyar Telekom vezetékes és mobil szolgáltatási hálózatának jövőképe (Bartók II. )

A telekommunikációs szegmensben meghatározó versenyképességi tényező a szolgáltatásokat biztosító hálózat minősége és folyamatos fejlődése. Magyarországon a Magyar Telekom rendelkezik vezetékes és mobil hálózati infrastruktúrával is. A prezentáció vezetékes hálózat bemutatásáról szóló részét Bóka László, a Magyar Telekom vezetékes hálózat fejlesztési ágazatvezetője, a mobilt pedig Kiss Tamás a Magyar Telekom vezetéknélküli hálózat fejlesztési ágazat vezetője fogja megtartani. Az előadók személyének köszönhetően a hallgatók első kézből értesülhetnek a Partnerség a Digitális Magyarország program vezetékes hálózatfejlesztési részleteiről valamint az adatforgalmi trendekről, a mobil adatátvitel hálózati képességeinek eddigi és jövőbeli fejlődési irányairól, a frekvenciatenderben előírt követelményekről.

Kiss Tamás
Ágazatvezető - Vezetéknélküli hálózat fejlesztési ágazat, Magyar Telekom

Bóka László
Ágazatvezető - Vezetékes hálózat fejlesztés, Magyar Telekom

Letöltés
15:15 - 15:35
Szünet (Bartók II. )
15:35 - 15:50
Contact Center a felhőből (Bartók II. )

Manapság sokat beszélnek a felhő alapú szolgáltatásokról. Az Avaya bemutatja, hogy a contact center szolgáltatások hogyan nyújthatóak a felhőből valamint az Avaya piacvezető technológiáját prezentálja. A felhő alapú  contact center szolgáltatások az egyszerű, költséghatékony, ügyfélszolgálati funkcióktól egészen az összetett, multimédiás contact centerekig terjedhetnek a nagyvállalati-és KKV igényeknek megfelelően. Az Avaya a T-Systems Magyarországgal együtt azon dolgozik, hogy Közép-Európa legjobb felhő alapú szolgáltatásával a contact centerek ügyfélélmény-növelését a leghatékonyabb szolgáltatással biztosítsa.

Gombár György
Ügyvezető, Avaya Magyarország Kft.

Nagy Tamás
Kompetenciaközpont vezető - Contact Center megoldások , T-Systems Magyarország

Letöltés
15:55 - 16:10
Digital Signage, mint a vállalati kommunikáció része (Bartók II. )

A Digital Signage, magyarul digitális tartalom szolgáltató rendszer nem igazán új keletű dolog.
Az első ilyen típusú képernyők már több, mint öt éve megjelentek Magyarországon is, kísérleti jelleggel, a technológia széles körű elterjedése ugyanakkor máig várat magára.
Mi ennek az oka?  
Miért vannak még mindig, mindenhol plakátok?

A piacon megvan az igény az digitális kommunikációra.
Mit tudhat manapság a technika?
Mi képviselhet üzleti értéket?
Mire használjuk mi magunk a DS-t?

Csorba Endre
Konvergens kommunikáció kompetencia központ vezető, T-Systems Magyarország

Letöltés
16:15 - 16:30
Kollaborációs platformok integrációs lehetőségei (Bartók II. )

A vállalati kommunikációs rendszerek sok esetben egymással párhuzamosan fejlődő elemekből épültek fel. Gondoljunk az alközponti telefónia mellett kiépült mobil flottákra, vagy az utóbbi években egyre szélesebb körben terjedő jelenlét információs, és azonnali üzenetküldő (chat) megoldásokra, mint például a Microsoft Lync vagy Cisco Jabber. A felhő szolgáltatások segítségével beruházásmentesen léphetünk be az online kollaboráció világába. Ösztönösen is érezzük, a párhuzamosan működő rendszerek integrációjával további előnyöket érhetnénk el. De vajon mit mivel lehet és főleg érdemes integrálni? Erre mutatunk be válaszokat a magyarországi ügyfélkörünknél használt rendszerek ismeretében, reális megoldási lehetőségeket vázolva.

Sedivi Márk
Szenior rendszermérnök, T-Systems Magyarország

Letöltés
16:35 - 16:50
Hosztolt alközpont megoldások előnyei a nagyvállalatoknál (Bartók II. )

Az elmúlt két évben a T-Systems Magyarország közel 20 ügyfélnél hosztolt telefon rendszert vezetett be. Az elkövetkező időszakban az ehhez hasonló beruházásmentes, rugalmasan változtatható, felhasználás alapú szolgáltatások dinamikus bővülésére számítunk a vállalati ügyfélkörben. Az ügyfeleinkkel folytatott konzultációk során szerzett tapasztalataink azt mutatják, hogy az egyik elsődleges cél a költségek csökkentése, illetve egy-egy funkció: hangrögzítés, contact center, video kommunikáció IVR-beruházás nélküli gyors igénybe vétele. Az előadásban a költségelemzési modellünk bemutatása mellett szeretnénk megismertetni Önöket az Instant Phone termék családunkkal, amely egy vállalat belső kommunikációjának hatékonyságát, és az ügyfél kiszolgálás minőségét fogja növelni, akár országhatárokon átívelve is.

Szarvasy Zoltán
Kompetenciaközpont vezető - Kommunikációs megoldás értékesítés, T-Systems Magyarország

 

Évek óta meghatározza az infokommunikációs szektort a külső számítástechnikai erőforrások igénybevétele – vagyis a cloud computing. A kezdeti hype ma már technológiai és üzleti szempontból is diverzifikációra késztette az iparág szereplőit és a felhasználók is tudatosabban közelítik meg a témát. A Symposium felhőszekciója a legfontosabb tapasztalatokat kívánja felszínre hozni; a T-Systems Magyarország szakértői mellett a partnerek és ügyfelek is beszámolnak a felhőhöz kapcsolódó tapasztalataikról.

14:00 - 14:15
Felhőszolgáltatások, ahogy mi látjuk (Liszt II-III. )

A felhőszolgáltatások, vagyis informatikai kapacitások (hardver, platform, szoftver) bérleti konstrukcióban történő igénybe vétele egy igen összetett fogalom, hiszen egyszerre jelent technológiát, üzleti megoldást, és értékesítési modellt. Vizsgálhatjuk műszaki, munkaszervezési, üzemeltetési és gazdasági (gazdaságossági) szempontból, a szociális és társadalmi hatásairól nem is beszélve. Nem véletlen, hogy a Symposiumon egy egész szekciót szenteltünk a kérdéskörnek. Az indító előadásban röviden összefoglaljuk a felhőszolgáltatások legfontosabb aspektusait, ahogy mi látjuk.

Gupta Sanjay
Üzleti intelligencia és információ menedzsment üzletág vezető, T-Systems Magyarország

Letöltés
14:20 - 14:35
Hybrid Cloud, biztonságosan, bármely szolgáltatótól (Liszt II-III. )

A Cisco Intercloud Fabric megoldása lehetővé teszi a privát és a nyilvános felhők közti biztonságos átjárást – függetlenül a vállalati virtualizációs technológiától és a külső szolgáltatótól. A vállalatok saját adatközponti erőforrásait tetszőlegesen növelhetik a külső felhőszolgáltatónál, anélkül, hogy kiadnák kezükből az infrastruktúra tervezését, felügyeletét, üzemelését. A vállalat és a szolgáltató közötti kapcsolat, illetve a  nyilvános felhőben üzemeltetett alkalmazások közötti kommunikáció titkosított, így a vállalatok számára elsődleges fontossággal bíró adat-biztonság teljes körűen biztosított.
A Cisco megoldásának köszönhetően a vállalatok értékalapú verseny alapján választhatják meg külső felhőszolgáltató partnereiket.

Strausz János
Értékesítési vezető – adatközponti üzletág, Cisco Systems Magyarország Kft.

Letöltés
14:40 - 14:55
A mi ERP rendszerünk a felhőben fut (Liszt II-III. )

A CPL magyarországi pénzügyi vezetője megosztja a vállalat tapasztalatait a SAP Business One használatával kapcsolatban. Megismerhetjük a vállalat szempontjait: hogy miért választotta végül  a T-Systems Magyarország  cloud megoldását? Láthatjuk, hogy a fejlesztés a vállalat életében hogyan zajlott, valamint, az is, hogy a munkatársaknak milyen észrevételei vannak a rendszerrel és magával a felhőszolgáltatással kapcsolatban.

Lőkös Edit
CPL Finance Manager - Magyarország, CPL Integrated Services

Letöltés
15:00 - 15:15
Privát felhő: kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg …  avagy mit tanultunk a projektek során? (Liszt II-III. )

Felhő bevezetés projektjeink nem várt nehézségekkel is jártak – jellemzően nem műszaki kérdésekben.   Megosztunk pár a tanulságot, az „aknák” helyét:
- Virtualizáció <-> privát felhő különbségei. Avagy hogyan lett/lesz egy privát felhő projektből „csak” virtualizáció 2.0
- A kulcsfelhasználók kimaradtak a projektből … Avagy: ki a felhő valódi felhasználói köre?
- Felhő 4 fő üzleti céljából kettő egymás ellen hat. Priorizálásuk szükséges, hogy eldöntsük kell-e pilot rendszert építeni először
- Android fejlesztői munkakör 8 éve nem létezett. Felhő bevezetés is teremt új munkakört, ne a projekt lezárásakor vegyük észre!
- A legnehezebben legyőzhető ellenség … … a kontrolling rendszer!

Csóka Ákos
Vezető architect, Kompetenciaközpont vezető helyettes - Számítógépes rendszerek , T-Systems Magyarország

Letöltés
15:15 - 15:35
Szünet (Liszt II-III. )
15:35 - 15:50
Hogyan változtatja meg a technológia az üzleti világot? (Liszt II-III. )

Az utóbbi tíz évben alapvetően megváltozott az életünk, a változások oka maga a technológiai fejlődés volt. Egyesek szerint az adat lesz a jövő új természeti erőforrása. Az új korszak alapvető technológiái a BigData-t ölelik körbe új piaci és üzleti dinamikákat eredményezve.  Az IBM stratégiai szinten reagál a változásokra korszakalkotó és korszakmegváltó technológiák fejlesztésével.... De mért pont most történik mind ez?

Achilles Georgiu
Szolgáltatás értékesítés, vezető tanácsadó , IBM Hungary

Letöltés
15:55 - 16:10
Felhő hadsereggel a kibertámadások ellen (Liszt II-III. )

Az informatikai védekezés legmodernebb formái a T-Systems Magyarország felhőjéből érhetőek el. A rendszer minden elemét folyamatosan frissíteni, javítani és fejleszteni kell, hogy ellenálljon a kibertérben folyamatosan változó, fejlődő támadási próbálkozásoknak, amelyek számszerűsítve évente több mint 300 milliárd USD veszteséget okoznak a világnak. Az elkövetkezendő évek trendjei azt mutatják, hogy ezt a kibervédelmi kapacitást mindenkinek tovább kell növelnie ahhoz, hogy a több Tbps sebességet elérő kapcsolatokon, és a rendkívül komplex adatbázis struktúrákon keresztül is meg tudja állítani majd az érzékeny adatok elszivárgását. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani felhő alapú InstantSecurity biztonsági megoldásainkkal az UTM (széles spektrumon védelmet nyújtó biztonsági megoldás), a DDoS (leterheléses támadások elleni védelem) és Biztonsági menedzsment (naplóelemzés és incidenskezelés) területén.

Dániel Szabolcs
Vezető architect - IT Biztonság kompetenciaközpont, T-Systems Magyarország

Letöltés
16:15 - 16:30
Vállalati hatékonyság – Felhő a mindennapi üzletmenetben (Liszt II-III. )

Hogyan segítenek a felhő alapú szoftver megoldások napjaink vállalatainak abban, hogy kötséghatékony módon fokozzák teljesítményüket, kiaknázva a mobilitásban, helyfüggetlen kollaborációs megoldásokban, és felhő alapú platformokra épülő alkalmazásokban rejlő végtelen lehetőségeket. Áttekintjük, melyek a korszerű megoldások, és milyen technológiák érhetők el ma a piacon a támogatással már nem bíró múltbéli rendszerek után.

Rideg Márton
Enterprise Architect, Microsoft Magyarország Kft.

Letöltés
16:35 - 16:50
Felépítettük – most már üzemeltethetjük (Liszt II-III. )

Legyen szó privát, publikus vagy akár hibrid felhő alapú szolgáltatásokról, az agilitás és a minőség egyaránt fontos a teljes szolgáltatás életciklusa során. Ehhez elengedhetetlen egy egységes eszköz, mely a tervezéstől kezdve egészen az üzemeltetésig valós idejű rálátást biztosít az alkalmazások, szerverek, tároló eszközök és hálózatok teljesítmény- és rendelkezésre állási mutatóira.

Leibinger Gábor
Szenior presales rendszermérnök, T-Systems Magyarország

Letöltés
 

Idén először indul nemzetközi fókuszú szekció a Symposiumon, amelynek keretében a T-Systems Magyarország nemzetközi szakértői bemutatják cégünk regionális kompetenciáit, így többek között kelet-közép-európai e-Health Kompetenciaközpontunkat, az SAP Business One regionális értékesítésének lehetőségeit illetve cloud-képességeinket.

14:00 - 14:15
Smart City - Élet egy okos városban (Bartók I. ) en
Fazakas András
M2M értékesítési vezető, Business Excellene Europe, Deutsche Telekom AG

Szamosvári György
DTAG sales manager, T-Systems Magyarország

Letöltés
14:20 - 14:35
E-Egészségügy a jövőben (Bartók I. ) en

A távgyógyításban a fejlődés útja az egészségügyi adatok elérésének felgyorsítása, minél gyorsabb átadása a szakembereknek, fogyasztóknak, illetve mielőbbi felhasználásuk, amely okoseszközökkel, infokommunikációs megoldásokkal valósítható meg.

A Facebook-nemzedék napi gyakorlatához tartozik a csúcstechnológiájú infokommunikációs eszközök használata, nem jelent nekik gondot a távgyógyítás megoldásainak alkalmazása. A legnagyobb erőpróba a legidősebb nemzeték meggyőzése arról, hogy ismerkedjenek meg ezekkel a megoldásokkal, mert ezek az életük más területein is hasznukra válhatnak.
Akik nap mint nap használják a távgyógyítási alkalmazásokat, nem csak elfoglalják magukat, de hozzáállásuk, magatartásuk is megváltozik, jobban tisztában lesznek betegségükkel, egészségtudatosabban élnek, ez pedig teljes életmódváltáshoz vezethet. Ahhoz, hogy a betegek tudatos, cselekvő polgárokká váljanak, széles körű társadalmi változásra van szükség, olyan új gondolkodásmódra, amely nem betegségre, hanem az életminőségre összpontosít.

A távgyógyítási megoldások a növekvő forráshiánnyal küzdő egészségügyi ellátó rendszereknek is segíthetnek. A távolból több orvosi, ápolási beavatkozás végezhető, sőt a betegek maguk és elvégezhetik ezeket a megfigyelő és jelentő rendszerek segítségével, így csökkenthető a kórházi elhelyezések száma.

Meggyőződésünk, hogy akármilyen választ is találunk ezekre a problémákra, a betegeknek mindenképpen nagyobb szerepet kell szánni, a hangsúlyt pedig át kell helyezni a reagáló jellegű ellátásról, amelyben a beteg már csak mellékes szerepet játszik, a betegközpontúra, vagyis jobban kell ragaszkodni a kezeléshez és  a személyes, távoli megfigyelésre és önkezelő megoldások szerepének növeléséhez.  A távgyógyítási és távápolási megoldások két gondot is megoldanak egy csapásra: a szolgáltatások elérhetőségének és a rendszer fenntarthatóságának problémáját. (A távgyógyítás nem más, mint híradástechnikai eszközök használata betegség vagy rossz egészségi állapot megállapítására és kezelésére.) A végfelhasználó számára készített ápolási tervben a szakavatott ápolóval közösen állítják össze az ápolási  programot és tűzik ki a célokat. A rendszer értékeli az adatokat, amelyeket maga a beteg mért, veszélyes tendencia és értékek esetén pedig riaszt majd intézkedési tervet készít.

Fábián Kálmán
Egészségügyi kompetenciaközpont vezető, T-Systems Magyarország

Letöltés
14:40 - 14:55
Helpdesk or Helpless: SaaS IT Service Management nyerteseknek (Bartók I. ) en

Számtalan informatikai vezető hangoztatja, hogy egyre nehezebb a szolgáltatás minősége, a kockázatok és a költségek közötti egyensúlyt megtartani, illetve lépést tartatni az állandóan átalakuló üzleti elvárásokkal.
Fedezze fel velünk a felhőre épülő informatikai szolgáltatáskezelési megoldásokat – azokat a rugalmas folyamatokat, amelyek kiemelkedő szolgáltatásirányítási teljesítménnyel párosulva úgy tudnak megfelelni az éppen aktuális elvárásoknak, hogy hosszú távon csökkentik a kiadásokat.

Széll Ágnes
Nemzetközi értékesítési menedzser, T-Systems Magyarország

Matek Kamill
Szenior szakmai irányító, T-Systems Magyarország

Letöltés
15:00 - 15:15
A kibertér multivitaminja – Koncentráltan a T-Systems kiberbiztonsági szolgáltatásairól (Bartók I. ) en

Az informatikai képességeink ugrásszerű fejlődésével drámai mértékben nő a kibertér kitettsége a biztonsági incidenseknek. Vagy befelé jön az a támadás, amit nem szeretnénk bent látni vagy kifelé megy az adat, amit nem szeretnénk kint látni. Ezzel párhuzamosan a mobilitás térnyerésével a kint és a bent fogalma is összemosódott. Hab a tortán a drámai növekedés a hackerek kibertámadási képességében és a támadók motivációinak szövevényes erdeje, ami mára már összeér a titkosszolgálatok tevékenységével, és az államilag finanszírozott kiberfegyverek fejlesztésével is.
Egy ilyen környezetben fontos megértenünk az aktuális vállalati és intézményi kockázatokat és azokra megfelelő, költséghatékony, jól ütemezett és folyamatos válaszokat kell adnunk. A T-Systems Magyarország Zrt. biztonsági csapata közel 40 kiberbiztonsági területen tevékenykedik a kockázatok elemzésétől, a szabályzatok készítésén és a biztonsági incidensek kezelésén át a felhő alapú biztonsági szolgáltatások nyújtásáig. A legnagyobb és leginnovatívabb nemzetközi gyártókkal kötött stratégiai megállapodások segítségével képesek vagyunk komplex, nemzetközi projektek kiberbiztonsági hátterét felépíteni és folyamatos felügyeletét biztosítani. Az előadásban a biztonsági trendek feltárása mellett a T-Systems ezekre adott válaszairól beszélünk.

Keleti Arthur
IT biztonsági stratéga, T-Systems Magyarország

Letöltés
15:15 - 15:35
Szünet (Bartók I. )
15:35 - 15:50
Kezelhetők-e még az okostelefonok? (Bartók I. ) en
Klische Marcus
BlackBerry biztonsági tanácsadó, BlackBerry

Letöltés
15:55 - 16:10
Be the One with B1 - SAP Business One regionális értékesítés (Bartók I. ) en

Mind az SAP, mind a T-Systems Magyarország szempontjábl kiemelkedő fontosságú az a megállapodásunk, amelyet a 2013-as év végén kötött meg a két cég. Ennek keretében a T-Systems Magyarország Zrt. arra vállalkozott, hogy 11 kelet- illetve dél-európai ország részére elkészíti az SAP KKV-knak szóló Business One szoftver helyi jogszabályi- és nyelvi környezetnek megfelelő verzióját. A lokalizáció fejlesztése mellett szintén cégünk végzi az érintett országokban való értékesítési-és megvalósítási csatornák megszervezését is. Ez az együttműködés összhangban van az SAP Business One termékfejlesztési stratégiájával, valamint tökéletesen beleilleszkedik a T-Systems Magyarország nemzetközi terjeszkedési stratégiájába is.

Kézdy Gergely
Regionális channel igazgató, SAP Hungary

Letöltés
16:15 - 16:30
Ügyfélszolgálati központ a felhőből egyedi módon, olcsóbb távközléssel? (Bartók I. ) en

Egy csúcsminőségű ügyfélszolgálati központnak legalább két feltételt kell teljesítenie. Először is átlagon felüli ügyfélélményt kell nyújtania, a végfelhasználók részére pedig a lehető leggyorsabb, legkényelmesebb hozzáférést kell biztosítania. Másfelől viszont a vállalatot folyamatainak és költségszerkezetének optimalizálására alkalmas ellenőrző funkciókkal kell ellátnia. S mindezt a felhőből...? Bizony, a felhőből, egy masszív, megbízható infrastruktúra segítségével, amely az ügyfélszolgálati központokhoz szükséges egyedi vonásokat megtartva rugalmas marad. A T-Systems és az Avaya e cél érdekében álltak össze, hogy a T-Systems regionális partnerei az ügyfélszolgálati központban felmerülő igényeket egyenesen a felhőből elégíthessék ki.

Nagy Tamás
Kompetenciaközpont vezető - Contact Center megoldások , T-Systems Magyarország

Maimone Salvatore
Igazgató, Global SP/SI and Cloud Europe, Avaya GmbH

Letöltés
16:35 - 16:50
Mobilreklám – Szolgálatban a Big Data (Bartók I. ) en

Hogyan éljünk az új digitális társadalom adta lehetőségekkel a vállalatok közötti (B2B) gazdaságban? A vállalkozásoknak ma lényegesen szélesebb körben van lehetőségük arra, hogy mobil ügyfeleiket elérjék és intelligens, célzott szolgáltatásokat, termékeket kínáljanak nekik. A Deutsche Telekom és a T-Systems Magyarország kiterjedt ökoszisztémában, számtalan partnerrel együttműködésben nyújtanak teljes körű megoldást vállalati és lakossági ügyfeleiknek. Egyszerű, mégis nagyszerű, hatékony megoldás!

Szamosvári György
DTAG sales manager, T-Systems Magyarország

Posset László
Management Consultant & Product Leader , T-Systems International GmbH

Letöltés

Galéria

Symposium 2014 mobilapplikáció


       ANDROID                            iOS

Symposium 2014 Összefoglaló videó

Az esemény helyszíne

Novotel Budapest Kongresszusi Központ, 1124 Budapest, Jagelló út 1-3.
1124 Budapest, Jagelló út 1-3. Kapcsolat