EMBERI KÉRDÉSEK, TECHNOLÓGIAI VÁLASZOK

 

T-Systems Magyarország Symposium 2014



Kedves Ügyfelünk! Kedves Partnerünk!

November 12-én, harmadik alkalommal rendeztük meg az infokommunikációs szakma mára már legnagyobbá vált, egész napos rendezvényét, a T-Systems Magyarország Symposiumát. Idén a teljes nap során közel kétezer vendéget fogadtunk, ami új rekordot jelent a rendezvény történetében.

Végiggondolva a konferenciánk során elhangzott előadásokat – amelyeket már Ön is letölthet programoldalunkon –, legyen szó akár a plenáris szakaszban előadottakról, vagy egy-egy szakmai szekció előadásáról, úgy gondolom, hogy végső soron sikerült elérnünk idén is kitűzött célunkat, és megkeresni azokat a technológiai válaszokat, amelyek a munkánk során felmerülő üzleti problémákra, emberi kérdésekre válaszul adhatók. Kezdve a mindennapjainkat átalakító, korszakváltó technológiákkal, egészen a közösségek digitalizálásáig, több olyan témakörrel is találkozhattunk, amelyek valódi jelentőségét csak a jövő tudja majd teljes körűen meghatározni.

Bízom benne, hogy az Ön számára is hasznos volt a Symposium! Ha megtekintené a plenáris előadásokról készült videónkat, illetve az eseményen készült fotók között tallózna, akkor tekintse meg galériánkat!

Remélem, jövőre is találkozunk!

 
Üdvözlettel,
Rékasi Tibor
vezérigazgató,

T-Systems Magyarország
 

SYMPOSIUM 2014
MOBILALKALMAZÁS

 
  Töltse le a Symposium 2014 mobilapplikációt, mely segít Önnek eligazodni egész napos szakmai konferenciánk helyszínei és előadásai között, és folyamatos információkkal látja el programunk alakulásáról és aktuális állásáról.
  Az alkalmazáson keresztül időpontot foglalhat a Szakértői Arénába személyes konzultációra is, ahol várják Önt a kiválasztott témával kapcsolatos egyeztetésre.
  Az applikációt Android és iOS környezetben is elérhetővé tettünk.

 

 

   


 Beharangozó videók                                                                                                                                    Jövőtér és Szakértői Aréna

 

 

 
 

 

Symposium 2014 Összefoglaló videó

Galéria

Támogató partnereink

Gyémánt fokozatú támogatónk

Cisco

Kiemelt technológiai támogatónk

HP

Arany fokozatú támogatóink

Alcatel

Avaya

Avnet

BlackBerry

IBM

Microsoft

Oracle

SAS

Kiemelt nemzetközi partner

SAP

Ezüst fokozatú támogatóink

Dell

EMC

McAffe

Toshiba

Szakmai együttműködő partnereink

Szakmai együttműködő partnerünk

IDC

Együttműködő partnereink

Együttműködő partnereink

MobileIron

servicenow

Szakmai együttműködő partnerünk

IDC

Média partnereink

Média partnereink

Figyelő

ITBusiness

napi gazdaság

Origo

Portfolio.hu