Szekciók a Symposiumon 2014-ben

A Symposium délutánján idén 12 tematikus szekcióban a T-Systems Magyarország, a partneri ökoszisztémájához kapcsolódó vállalatok szakértői és ügyfelek előadásaival várjuk az érdeklődőket. Az egyes szekciók fókuszába idén azokat a megoldásokat helyezzük, amelyek meghatározzák egy-egy vállalat versenyképességét és működésének hatékonyságát, de bemutatjuk a T-Systems Magyarország és partnerei által elért technológiai eredményeket is az egyes megatrendek fényében.
Tudjon meg Ön is többet szekcióinkról!



 

Állam és közigazgatás szekció

A közigazgatás illetve az egyes szakigazgatási szervezetek egyedi igényekkel, konkrét közfeladatokhoz és funkciókhoz kapcsolódóan vágnak bele ICT-fejlesztési projektekbe. A legújabb technológiai lehetőségek a jogszabályi feltételek változásai mellett is hosszú távú megoldást képesek nyújtani egy-egy problémára. A szekció előadói kitérnek többek között az adóigazgatási korszerűsítési kérdésekre, de szó lesz agrárinformatikáról is.

Interjú Apor Péter üzletág igazgatóval (Kormányzat és közigazgatás) Részletek

Analitika szekció

A Symposium 2014-es Analitika szekciójában olyan előadásokra számíthatnak meghívott vendégeink, amelyek segítségével rátalálhatnak azokra az utakra, amelyeken végighaladva nagyobb hatékonysággal aknázhatók ki az információk a cégnél keletkező adatokból.

Interjú Sanjay Gupta ágazatigazgatóval (Üzleti intelligencia és információ menedzsment megoldások)
Részletek

Digitális város szekció

Az intelligens megoldások jelentősége egyre növekszik a városok életében is, hiszen nem csupán a közösség működésében, hanem a helyi vállalkozások versenyképességének növelésében is kiemelt szerepük lehet. A városszervezést, a működésbeli hatékonyságnövelést támogató megoldásokra fókuszál a Symposium idei Digitális város szekciója.

Interjú Gombos Szilárd igazgatóval (Stratégia presales)
Részletek

Egészségügyi szekció

Az orvostudomány fejlődése, az öregedő népesség és a növekvő költségek jelentik az egészségügyi ágazat legnagyobb kihívásait. Az infokommunikációs megoldások segíthetnek növelni az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságát és a jobb betegellátást. Egészségügyi szekciónkban olyan megoldásokat mutatunk be, amelyek támogatják ezeket a célokat.

Interjú Bende Richárd üzletág igazgatóval (Egészségügy) Részletek

Felhő szekció

Évek óta meghatározza az infokommunikációs szektort a külső számítástechnikai erőforrások igénybevétele – vagyis a cloud computing. A kezdeti hype ma már technológiai és üzleti szempontból is diverzifikációra késztette az iparág szereplőit és a felhasználók is tudatosabban közelítik meg a témát. A Symposium felhőszekciója a legfontosabb tapasztalatokat kívánja felszínre hozni; a T-Systems Magyarország szakértői mellett a partnerek és ügyfelek is beszámolnak a felhőhöz kapcsolódó tapasztalataikról.
 
Interjú Lesku Gergellyel, a felhő szekció vezetőjével
  Részletek

Ipar szekció

Az ipari nagyvállalatok működését is alapjaiban érintik a technológiai megatrendek. A valós idejű adatgyűjtésre egyre nagyobb hangsúly helyeződik, miközben a vállalati IT egyre több eleme kapcsolódik egyetlen nagy, céges hálózatba. Ez a folyamat a nyilvánvaló előnyök mellett biztonsági veszélyeket is tartogat magában. Szekciónk szakértői az ehhez kapcsolódó kérdésekről adnak elő.

Interjú Hosszu Péter üzletág igazgatóval (Ipar)
Részletek

Kereskedelem szekció

Napjainkban alapvető átalakuláson esik át a kereskedelmi szektor. A vásárlók minél célzottabb elérésén túl a vásárlói igények minél magasabb szintű kielégítése az, amely a szektor szereplőit foglalkoztatja. Előadásainkban arra törekszünk, hogy bemutassuk, milyen konkrét megoldásokkal tudja támogatni az üzletet az ICT.

Interjú Ihring Róbert üzletág igazgatóval (Kereskedelem és média)
Részletek

Közlekedés szekció

A T-Systems Magyarország elődcégei és nemzetközi partnerei révén az elmúlt évtizedben egyedülálló tapasztalatokat szerzett a közösségi közlekedési szolgáltatások területén. GPS alapú lokalizáció, elektronikus jegy- és bérletrendszer, korszerű utastájékoztatás, forgalomtervezés és elszámolás, komplex közlekedési projektek rendszerintegrációja csak hogy néhány kurrens témát említsünk. Közlekedési szekciónkban ezekbe a megoldásainkba nyújtunk bepillantást.
  Részletek

Közmű szekció

A közmű-vállalatoknak egyszerre kell megfelelniük a gyakran az alaptevékenységüket érintő jogszabályi változásoknak és a hatékony és költség-szempontból is racionális működés követelményének. Az infokommunikáció legújabb megoldásai révén mindkét elvárásnak könnyebb ma már megfelelni. Szekciónkban bemutatunk néhányat ezek közül. Részletek

Kommunikáció és mobilitás szekció

A nagyvállalatok versenyképességére jelentős hatással van a munkatársak és az egyes csapatok közötti kommunikáció minősége, gyorsasága és a mobilitásban rejlő előnyök kihasználásának képessége. Szekciónkban mindennek technológiai feltételeit, a megoldásokban rejtező lehetőségeket járják körül előadóink.

Interjú Mohácsi László ágazatigazgatóval (Kommunikációs megoldások) Részletek

Nemzetközi szekció

Idén először indul nemzetközi fókuszú szekció a Symposiumon, amelynek keretében a T-Systems Magyarország nemzetközi szakértői bemutatják cégünk regionális kompetenciáit, így többek között kelet-közép-európai e-Health Kompetenciaközpontunkat, az SAP Business One regionális értékesítésének lehetőségeit illetve cloud-képességeinket.

Interjú Bukits Róbert ágazatigazgatóval (Nemzetközi kapcsolatok) Részletek

Pénzintézetek szekció

Az új technológiák megjelenése és a folyamatosan változó kompetitív helyzet rugalmas alkalmazkodást követel meg a pénzintézeti szektortól, amelyre egy adaptív stratégia lehet a megfelelő válasz. A Symposium tematikus szekciójában azt vizsgáljuk, mely technológiai megoldások támogatják a döntéshozókat egy ilyen stratégia kialakításában.

Interjú Kalmár Ákos üzletág igazgatóval (Pénzintézetek)
Részletek

Symposium 2014 mobilapplikáció


       ANDROID                            iOS

Támogató partnereink

Gyémánt fokozatú támogatónk

Cisco

Kiemelt technológiai támogatónk

HP

Arany fokozatú támogatóink

Alcatel

Avaya

Avnet

BlackBerry

IBM

Microsoft

Oracle

SAS

Kiemelt nemzetközi partner

SAP

Ezüst fokozatú támogatóink

Dell

EMC

McAffe

Toshiba

Szakmai együttműködő partnereink

Szakmai együttműködő partnerünk

IDC

Együttműködő partnereink

Együttműködő partnereink

MobileIron

servicenow

Média partnereink

Média partnereink

Figyelő

ITBusiness

napi gazdaság

Origo

Portfolio.hu