Szekciók a Symposiumon 2016-ban

A Symposium délutánján idén 8 tematikus szekcióban várjuk az érdeklődőket a T-Systems Magyarország és a partneri ökoszisztémájához kapcsolódó vállalatok szakértői előadásaival. Az egyes szekciók fókuszába idén azokat a megoldásokat helyezzük, amelyek meghatározzák egy-egy vállalat versenyképességét és működésének hatékonyságát, de bemutatjuk a jelen és a jövő leginkább meghatározó technológiai trendjeit is.

Agrárium és vidékfejlesztés szekció

„Gazdálkodj okosan” – avagy hogyan forgatja fel alapjaiban az IKT a mezőgazdasági ágazatot?
Már-már elcsépelt alaptézis az, hogy az infokommunikációs technológiák minden iparágba beférkőztek és ez a trend egyre csak fokozódik. A mezőgazdaság talán az egyik leginkább „hagyománytisztelő” ágazat, de a szakértők szerint vitathatatlan tény, hogy a területalapú támogatások csökkentésével az agrár-szektor valamennyi szereplőjének szigorúan farkasszemet kell néznie, és  a hatékonyság növelésében az IKT-nak nagy szerep fog jutni. 



Fontos kérdés továbbá, hogy az információtechnológia széleskörű eszköztárát milyen más területeken lehet alkalmazni az agrár- és vidékfejlesztésben, például lehetne a vidéken élők esélyegyenlőségének javítására is használni? 
2020 után már minden gazdálkodó rá lesz kényszerülve arra, hogy takarékosan öntözzön, tápszerezzen vagy vessen. Igen ám, de a hatékonyságnöveléshez mért adatokra, azok továbbítására, majd pedig szakértői feldolgozására lesz szükség. Méghozzá elképesztő volumenben. Felmerül tehát a kérdés, hogy mindez milyen technológiai platformon történjen. E kérdés megválaszolásakor azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tendenciát, hogy ma a vállalati informatika rohamléptekben vándorol fel a felhőbe, azaz a gazdálkodó egységek már nem saját infrastruktúrát, szervereket és rendszergazdát tartanak fent, hanem ezt szolgáltatásként veszik igénybe. Ha viszont ez tömegesen megvalósul, akkor meg is érkeztünk a BigData / Internet-Of-Things világba, ahol minden akadály elgördül a hatékony Machine-to-Machine kommunikáció elől. Hétköznapibb nyelvre  lefordítva: már nincs messze az a pillanat, amikor az öntözőrendszert nem a gazda aktiválja, hanem szenzorokkal mért adatok feldolgozását követően egy gépesített algoritmus.
Mindemellett az agráriumban ma még gyerekcipőben járó IKT megoldások, például  tudásbázisok, tudásalapú rendszerek megjelenése, közösségre épülő alkalmazások elterjedése nemcsak az iparág fejlődését jelentené, hanem az egyes egyének szintjén is jelentős változásokat hozna – napi szinten támogatná a vidéken élő emberek gazdálkodását, hovatovább piacgazdaságba való integrálását is. 
Mindezek miatt döntöttünk úgy, hogy egy infokommunikációs rendezvényen külön szekciót érdemel az agrár-informatika. 
Célunk bemutatni, hogy milyen módon tud ma az IKT az agrárium és a vidékfejlesztés szolgálatába állni, illetve szeretnénk egy kitekintést adni hol tart ma az agrárinformatika a nagyvilágban, és miként adaptálható mindez a hazai közegben.

Vissza

Naptárbejegyzés

Rékasi Tibor: Symposium 2016

Kaszás Zoltán: Symposium 2016

Az esemény helyszíne

Novotel Budapest Kongresszusi Központ, 1124 Budapest, Jagelló út 1-3.
1124 Budapest, Jagelló út 1-3. Kapcsolat