Alakítsuk együtt a jövőt!

 

T-Systems Magyarország Symposium 2015


2015. november 25-én került negyedik alkalommal megrendezésre a T-Systems Magyarország Symposiuma a Budapesti Kongresszusi Központban, ahol ezúttal is közel 2000 regisztrált vendéget fogadtak. Az iparág legnagyobb, egész napos szakmai rendezvényeként számon tartott Symposium 2015-ben arra vállalkozott, hogy a plenáris délelőtt előadásain keresztül bemutassa, várhatóan milyen aktuális és jövőbeli technológiai kihívások mentén kell a vállalatoknak és az intézményeknek saját életüket szervezniük.

Kerstin Günther, a Magyar Telekom Igazgatóságának elnöke előadásában elmondta: az infokommunikációs infrastruktúra jelenti digitális életünk alapjait, amelynek egyre nagyobb jelentősége lesz a meredeken növekvő adatforgalom miatt. Az egyszerű eszközökből mára okos eszközök teljes ökoszisztémája alakult ki az okostelefonoktól az okos otthonokon át az önirányító autókig, amelyek a tapintás által keltett ingerek célba jutásának sebességéhez hasonló gyorsaságot igénylő internetet igényelnek. Kerstin Günther hozzátette: a hálózatok fejlesztésének fontosságát ismerte fel a Digitális Magyarország program is, amelyben a Magyar Telekom aktívan szerepet vállal.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója előadásában úgy fogalmazott: biztató jövőkép rajzolódik ki a Digitális Magyarország program és az InternetKon kapcsán. A hálózatfejlesztésen túl azonban nagy hangsúlyt kell fektetni a jövőben a digitális kompetenciák fejlesztésére is, amelyben kulcsszerepe van az oktatás digitalizálásának. Christopher Mattheisen hozzátette: jelentős hiány mutatkozik a magyar informatikusok számában, pedig az informatika a digitális gazdaság fejlődésében kulcsfontosságú terület, ahol igazán vonzó karrierlehetőségek vannak. Ezt felismerve indítja útjára a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország a Legyél Te is Informatikus! programot, amely általános és középiskolás diákoknak mutatja be az informatika sokszínű, szerteágazó és izgalmas világát, vonzóbbá téve az iparágat a fiatalabbak számára. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségével (IVSZ) szakmai együttműködésében megvalósuló, hosszabb távon a teljes iparág számára nyitottá tehető programban önkéntesek vesznek részt és tartanak bemutató, pályaorientációs órákat a diákok számára – jelentette be Christopher Mattheisen.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese beszédében azt hangsúlyozta, hogy a Magyar Kormány elvégezte házi feladatát és a (1631/2014. XI.6) Kormányhatározattal elindította a Digitális Nemzet Fejlesztési Programot, amely az európai irányelvekhez képest két évvel korábban, vagyis 2018-ra teremti meg Magyarország teljes területén a széles sávú internetelérést. Magyarország digitális felzárkóztatásához azonban nem elégséges a teljes lefedettség, a 30Mbps-nél nagyobb sávszélességre és számottevő penetrációra is szükség van – mondta Csepreghy Nándor, aki szerint a programot akkor lehet sikeresnek tekinteni, ha 2020-ra a háztartások legalább fele 100Mbps-os internetkapcsolattal rendelkezik majd.

Rékasi Tibor, a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója előadásában kifejtette: a technológia változásai ma már teljes üzleti modelleket képesek egyik napról a másikra felülírni. Ez a diszrupció, vagyis korszakváltás elkerülhetetlen, nem térhet előle ki egyetlen vállalkozás vagy szervezet sem, ezért érdemes inkább a változásban meglévő lehetőségeket idejekorán felmérni.  Rékasi Tibor rámutatott: a korszakváltó technológiák elég gyakran alulról jövő ötletek mentén nyerik el azt a konkrét alkalmazási formájukat, amelyen keresztül egy-egy nagyobb közösség életét, mint amilyen egy város is, gördülékenyebbé és könnyebbé tehetik. Példaként hozta a drón-technológiát, amelynek egyes iparágakban való alkalmazása (például a mezőgazdaságban) valódi áttörést hozhat magával.

Somorjai Éva, a Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese előadásában elmondta: a munkaerőpiacra nemrégiben kikerült generáció elvárásai, munkához való viszonya alapvetően más, mint a korábbiaké. Ezeket a szempontokat a vezetőknek is figyelembe kell venniük: például a munka és a magánélet éles szétválasztása helyett meg kell találni a lehetőséget a kettő integrálására és támogatni kell a távmunkát is, amelyet nemcsak otthonról, hanem más, a munkatárs számára inspiráló közegből is el lehet végezni. A vezérigazgató-helyettes hozzátette: a jövő munkavállalói számára egyre fontosabbá válik a fizetésen és a munkakörülményeken túl az is, hogy a munkahelyük felelősen és fenntarthatóan gondolkodjon és cselekedjen a mindennapokban. Részben e felismerés mentén is döntött úgy a Telekom Csoport, hogy zöld vállalattá válik és semlegesíti a cégcsoport működése során létrejövő károsanyag-kibocsátást, vagyis teljes egészében karbonsemleges lesz. „Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy a fenntarthatóságért tett ambiciózus erőfeszítéseinknek köszönhetően a vállalatunk és az ügyfeleinknek nyújtott szolgáltatásaink teljes mértékben karbonsemlegesek, és ezzel megelőztük a világ legnagyobb globális telekommunikációs vállalatait” –tette hozzá Somorjai Éva.

A Symposium délelőtti plenáris programjában előadott Brad Templeton, a Singularity University szakértője a diszruptív technológiákat jellemző Moore-törvényről, valamint Barabási Albert-László, a Harvard University professzora is. Felszólalt továbbá Michael Ganser, a Cisco Systems Közép-Európáért felelős alelnöke és Gonda Gábor, a HP Magyarország ügyvezetője is.

A Symposium 2015 mobilalkalmazás az alábbi QR-kódok segítségével tölthető le:


Támogató partnereink
 

Symposium 2015 összefoglaló videó

Naptárbejegyzés

Az esemény helyszíne

Novotel Budapest Kongresszusi Központ, 1124 Budapest, Jagelló út 1-3.
1124 Budapest, Jagelló út 1-3. Kapcsolat