Szekciók a Symposiumon 2015-ben

A Symposium délutánján idén 10 tematikus szekcióban várjuk az érdeklődőket a T-Systems Magyarország és a partneri ökoszisztémájához kapcsolódó vállalatok szakértői előadásaival. Az egyes szekciók fókuszába idén azokat a megoldásokat helyezzük, amelyek meghatározzák egy-egy vállalat versenyképességét és működésének hatékonyságát, de bemutatjuk a jelen és a jövő leginkább meghatározó technológiai trendjeit is.

Állam és közigazgatás szekció

A Digitális Nemzet Fejlesztési Program minőségi ugrást hoz az állampolgárok és a vállalkozások elektronikus szolgáltatásokhoz való hozzáférési lehetőségében. Ezzel párhuzamosan megjelent, megjelenik egy olyan generáció, amelynek már nem csak természetes az elektronikus ügyintézés, de el is várja, hogy elektronikusan intézhesse közigazgatási ügyeit is. Mivel az Európai Unió 2014-2020 közötti prioritásai között szerepel az intézményi kapacitások javítása és a hatékony közigazgatás kialakítása, a közigazgatás és az infokommunikációs szektor közös kihívás elé néz: hogyan tudnak közösen minél szélesebb ügyintézési körben hatékony és kényelmes e-közigazgatási megoldásokat kialakítani? Az államigazgatási szekcióban erre a rendkívül komplex kérdésre keressük a válaszokat.
 

Vissza

Symposium 2015 összefoglaló videó

Naptárbejegyzés

Az esemény helyszíne

Novotel Budapest Kongresszusi Központ, 1124 Budapest, Jagelló út 1-3.
1124 Budapest, Jagelló út 1-3. Kapcsolat

Támogató partnereink

Gyémánt fokozatú támogatónk

Cisco

Kiemelt technológiai támogatónk

HP

Arany fokozatú támogatóink

Avaya

Dell

Alef

Lenovo

Microsoft

MobileIron

Oracle

SAS

Ezüst fokozatú támogatóink

Intel Security

Együttműködő partnereink

Alcatel-Lucent Enterprise

Com-Forth Kft.

D-Link

HTC

Infotér

IVSZ

SAP

Sicontact

Symantec

Videosquare

Média partnereink

Figyelő

ITB

Origo